| MEGNEVEZÉS: |
III. Károly magyar király által kiadott nemesség- és címeradomány Thanhoffer Jakab, Eszterházy Pál Antal kismartoni számvevőtisztje és felesége, Handlein Mária Erzsébet és gyermekeik részére. (Kelt: Luxemburg, 1727. május 13.) |
| KOR: |
1727. május 13. |
KELETKEZÉS HELYE: |
Laxenburg |
| ANYAG: |
pergamen, viasz, fa |
| TECHNIKA: |
kézírás, tinta, festett |
| MÉRET: |
|
| LEÍRÁS: |
Latin nyelvű oklevél az uralkodó, Batthyány Lajos főpohárnokmester és Koller József írnok aláírásával. A dekoratív címerábrázolás mellett rendkívül szép, arany-vörös-kék intitulációs szöveggel. Zsinóron függő, ép viaszpecséttel, fatokban., Az irat privilegiális formában történő kiállítását a pergamenen kívül jelzi az uralkodó négyszínű selyem sodraton függő, egyszerű fatokban elhelyezett, magyar királyi nagyobb titkospecsétje, mely az adománylevél hitelességét is garantálja.
A latin nyelvű dokumentum kiállítása oklevéltani szempontból szabályos, a formuláris részek elkülönülnek. A destinatariusok arany színnel írt nevei jól kivehetőek. Az armális tartalmazza a címerleírást, és az ez alapján készített címerfestményt.
Címer: készínű katonai pajzs, amelynek zöld pázsitján a pajzs jobb oldala felé forduló, bal lábán álló, felemelt jobb lábában követ, csőrében három aranyló kalászt tartó természets színű daru látható. Sisakdísz: a pajzsban ábrázolttal mindenben megegyező daru, takarók: kék-ezüst. A pajzsban és a sisakdíszen látható, az éberséget jelképező daru - aki veszély esetén a felemelt lábában tartott követ elejti, s az hangos koppanásával figyelmezteti társait - az egyik leggyakrabban ábrázolt címerállat a magyar heraldikában. A címer perspektivikusan ábrázolt kövezeten nyugszik, a háttérben tájkép látszik, a fölötte őt kísérő címert tartalmazó, arany rojtokkal díszített lila kérpit baldachint képez. |
| JELZÉS: |
|
| JELENTŐSÉGE, VÉDÉS INDOKA: |
A III. Károly magyar király (Bécs, 1685 – Bécs, 1740) adományozott Thanhoffer Jakabnak, s álatala feleségének, Händlein Mária Erzsébetnek, illetve gyermekeiknek, Józsefnek, Jánosnak, Antal-Bernátnak, Anna Máriának, továbbá mindkét nembéli valamennyi utódjuknak. (Kelt: Laxenbrug, 1727. május 13.) címen nyilvántartott oklevélre a gyűjtőkörileg illetékes országos közgyűjtemény, a Magyar Nemzeti Levéltár tett védési javaslatot, budapesti antikvár aukción, 2017 decemberében történt felbukkanása alkalmával. Az oklevélből származó adatok szerint a címerszerző Thanhoffer Jakab herceg Esterházy Pál Antal kismartoni alszámvevője volt. A nemességért való folyamodás Thanhoffer részéről néhai Esterházy Mihály (Fraknó, 1671 – Bécs, 1721) ajánlásával és támogatásával történt. Az uralkodóhoz intézett kérvény beadására feltehetően 1720-ban, de legkésőbb 1721. március elején kerülhetett sor, mivel a pártfogó Esterházy Mihály 1721. március 24-én hunyt el. Az Esterházy hercegi címet és majorátust tőle megöröklő testvére, József Antal (1651 – 1721) csak két hónappal élte túl, 1721. június 6-án ő is meghalt. Utána kiskorú fia, a 10 éves Pál Antal (Kismarton, 1711 – Bécs, 1762) örökölt. Nagykorúságának eléréséig alkalmazottjának, Thanhoffernek a nemesítési ügye is függőben maradt. Hat évbe telt, hogy a Thanhoffer család ezen ága a nemtelen állapotból kikerüljön, a nemesek közé felvétessen, és a szokásoknak megfelelően címert használhasson. Az 1727. május 13-án kiállított címereslevél adományozási gyakorlata a már 14-15. században kialakult és a 18. századra végleg letisztult mintát követi. Az aláíró Batthyány Lajos Ernő gróf (Rohonc, 1696 – Rohonc, 1765) volt. A nemességet 1727 augusztusában Sopron, majd az utódok elszármazása miatt 1749-ben Tolna, s 1766-ban Veszprém megyében is kihirdették. Az adománylevelet a Királyi Könyvekbe bevezették, ebben azonban csak a szöveget rögzítették, az impozáns címerképet és a képzőművészeti alkotásként is figyelemre méltó háttérfestményt nem. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára – a nyilvántartások szerint – az illető családnak mindössze a Királyi könyvekben és a nemesítéssel kapcsolatos ügyintézés során keletkezett iratait őrzi. Családi és személyes iratanyaguk nem került közgyűjteménybe, sorsa ismeretlen. Összességében megállapítható, hogy a címereslevél megismételhetetlen egyedi műalkotás, jelentős köz-, művelődés-, művészet- és társadalomtörténeti értéket képvisel, továbbá az adományozottról kevés egyéb adattal rendelkezünk, és maga az adomány is csak részben ismert egyéb forrásokból. Ezért az a magyar és egyetemes kulturális örökség, fontos hely-, család- és társadalomtörténeti forrásértékű dokumentuma. |
|
|
|
|
|
