| MEGNEVEZÉS: |
Dombormű, 1976 |
| KOR: |
1976 |
KELETKEZÉS HELYE: |
Budapest |
| ANYAG: |
mészkő |
| TECHNIKA: |
faragott, csiszolt |
| MÉRET: |
magasság: 360.00 cm; szélesség: 1380.00 cm |
| LEÍRÁS: |
Az egykori Belvárosi Távbeszélő Központ épületén nyitott passzázst díszítő dombormű. Az alkotás simára csiszolt mészkő felületén a geometrikus vonalhálóként megjelenő elvont, ritmikusan újra meg újra kezdődő motívumsor kellemes változatosságot jelent a függőleges bronzléniákkal tagolt üveg-homlokzat alatt megnyíló melléktérben. |
| JELZÉS: |
|
| JELENTŐSÉGE, VÉDÉS INDOKA: |
A Belvárosi Távbeszélő Központ a hetvenes évek közepének egyik kiemelt vállalati nagyberuházásaként jött létre. Az ekkor épített – a kor körülményeihez képest – modernek számító székházépületnek alkalmazkodnia kellett a Petőfi Sándor utca, a Városház utca és a Martinelli (ma Szervita tér) által határolt telek adottságaihoz: nem lehetett magasabb a környező épületeknél, és szabadon kellett hagynia a szomszédos templom sekrestyéjének és plébániahivatalának bejáratát. Ezt a feladatot egy, a Városház utca és a Petőfi Sándor utcát a templom mögött összekötő, passzázs kialakításával oldották meg a tervezők. A passzázs frekventáltabb, Petőfi utcai oldalán helyezték el Józsa Bálint domborművét, mintegy palástolni a furcsa meddő teret. Akkoriban készült épülettestet burkoló, nagyszabású domborművei közül (mint pl. a Déli pályaudvar épületére készült munkája vagy a Győri Vagon és Gépgyár központi ebédlőjének burkolata) a belvárosi munka emelkedik ki kvalitásában leginkább. Művészi értéke mellett helytörténeti értéke is figyelmet érdemel. A dombormű az alkotó életművének, valamint a korszak klasszikussá vált avantgárd szobrászatának is kiemelkedő darabja, melyet – a közönség által is látható elhelyezése miatt – a széles nyilvánosság is megismert és befogadott, ezért a kulturális örökség kiemelkedő jelentőségű és pótolhatatlan eleme. |
|
|
|
|
|
