MEGNEVEZÉS: |
Debrecen (ex Kassa) Tisza típusú, folyam-tengeri áruszállító motorhajó |
KOR: |
1939 |
KELETKEZÉS HELYE: |
Budapest |
ANYAG: |
fa, acéllemez, réz |
TECHNIKA: |
forrasztott, szegecselt |
MÉRET: |
egyéb méret(ek): legnagyobb hosszúság: 77,30 m; hosszúság a függélyek között: 74,00 m; szélesség a főbordán: 9,86 m; oldalmagasság: 4,70 m |
LEÍRÁS: |
A hajó Kassa néven 1939-ben épült az újpesti hajógyárban. 1941 és 1944 között hadi szolgálatot teljesített, 1944 végén a Vörös Hadsereg elől Ausztriába menekítették, ahonnan csak 1947-ben tért vissza Magyarországra, ebben az évben kapta új nevét is. Ezt követően a hajó Budapest és a keleti mediterrán térség kikötői között ingázott. A hatvanas évekre a folyami hajózás ezen formája gazdaságtalanná vált, így a Debrecent kivonták a forgalomból. 1964-ben 1. sz. Műhelyhajó néven került vissza az újpesti hajógyárba. Az 1998-ig műhelyként szolgáló hajót 1999-ben egy alapítvány szerezte meg, rövid időre a Neszmély melletti kikötőbe vontatták. Az alapítvány 2006-ban a révkomáromi hajógyárban felújíttatta és rendezvényhajóként állította szolgálatba. Azóta a Debrecen ex Kassa az egykori magyar dunai-tengeri flotta utolsó megmaradt tagjaként Budapesten állomásozik. |
JELZÉS: |
|
JELENTŐSÉGE, VÉDÉS INDOKA: |
Korábban is léteztek olyan kisméretű tengeri hajók, amelyek megfelelő vízállás esetén korlátozottan képesek voltak a nagyobb folyókon is közlekedni, illetve voltak olyan nagyobb méretű folyami hajók, amelyek a nyugodt tengeren korlátozottan képesek voltak a partmenti hajózásra. Ennek ellenére a speciálisan folyam-tengeri vegyes alkalmazásra szánt – a folyami és tengeri körülmények közötti hajózás eltérő (részben ellentmondó) műszaki követelményeinek egyaránt megfelelő – áruszállító motoros hajók önálló típusát Magyarország, illetve a magyar mérnökök fejlesztették ki 1933-1934-ben, amikor az 1933. január 1-én tartott Koronatanács-ülés döntését követően a Budapesti Műszaki Egyetem felkérést kapott az első ilyen hajók terveinek kidolgozására. A hajótípus kialakítását kifejezetten magyar sajátosságok indokolták: az 1920. június 4-i trianoni döntést követően az ország tengerpart, tengeri kikötő és tengeri (áruszállító) flotta nélkül maradt. A tengeren túli (elsősorban közel-keleti) piacok azonban megmaradtak. Amennyiben a magyar ipar exportra szánt termékeit az ország továbbra is ezeken a piacokon kívánta értékesíteni, akkor gondoskodni kellett a termékek piacra juttatásáról olyan árak mellett, amelyek nem rontják a hazai termékek versenyképességét a külpiacokon. Az Amszterdamon, Antwerpenen, Brémán, Hamburgon, Rotterdamon keresztül belga, holland és német hajókon történő fuvaroztatás ezt nem garantálta. A tengeri kikötőig történő vasúti szállítás, a kikötői raktározás és anyagmozgatás, továbbá a hajón való fuvaroztatás költségei a termékek árába beépülve, azok versenyképességét rontották. A magyar hajókon, állami szubvenció mellett történő szállítás azonban kedvező megoldásnak bizonyult. A folyam-tengeri hajókkal bonyolított magyar export 1976-ig fennmaradt. A folyam-tengeri hajók típusát pedig előbb döbbent csodálkozással, később tiszteletteljes csodálattal megismerte, majd átvette és gyártani kezdte a világ legtöbb hajós nemzete, s a típust azóta is alkalmazzák, és magyar találmányként tartják számon. A TISZA-típus (amelybe ez a hajó is tartozik), a magyar fejlesztésű folyam-tengerjáró hajók legfejlettebb típusát képviselte. A későbbi fejlesztések is ehhez a típushoz kapcsolódtak, annak csupán egyes szerkezeti jellemzőit javították, az alapkoncepció azonban mindvégig változatlan maradt. A TISZA-típusú folyam-tengerjáró hajóknak a Debrecen (ex Kassa) kivételével mára már nincs másik fennmaradt példánya. Ez azt jelenti, hogy a folyam-tengerjáró hajók ma már világszerte ismert és gyártott, de Magyarországon született típusából a hajótípus megszületésének évtizedéből ez az egyetlen és az utolsó fennmaradt példány. A Debrecen (ex Kassa) Tisza típusú, 1939-ben készült, magyar fejlesztésű motorhajó, amely a magyar dunai-tengeri flotta utolsó még meglévő tagja, a magyar és egyetemes hajózástörténet meghatározó emléke, és mint ilyen a magyar kulturális örökség kiemelkedő és pótolhatatlan eleme. |
|
|
|
|
|