| MEGNEVEZÉS: |
Idős férfi mellképe |
| KOR: |
18. század közepe |
KELETKEZÉS HELYE: |
|
| ANYAG: |
vászon |
| TECHNIKA: |
olaj |
| MÉRET: |
magasság: 75.00 cm; szélesség: 57.00 cm |
| LEÍRÁS: |
A festmény mellkivágatban egy idős, fehérszakállas férfit ábrázol, díszes ruházatban, mely a követlkezőkből áll: fekete süveg, mohazöld bársonyzeke csavart formájú aranygombokkal, felette vörös bársonyköpeny, amelyet mellén díszes rubinköves arany csat fog össze. A férfi bal oldalán kardot visel, melynek csak markolata tűnik elő a köpeny alól. Az öltözetből és a kardból következtethetően fegyverhordozó vagy testőr volt a kép modellje. A férfi heroikus pózban, fejét elfordítva, büszkén a távolba tekint. |
| JELZÉS: |
jelzés nélkül |
| JELENTŐSÉGE, VÉDÉS INDOKA: |
Az arctípust, a ruhát, a mellmagasságba emelt kardmarkolatot, és a méretet tekintve a festmény nyilvánvaló kapcsolatban áll a velencei Niccoló Cassana (Velence, 1659 – London, 1714) azon képével, amely a Christie's 2006. június 7-ei milánói árverésén, 121-es számon szerepelt. Utóbbit, mint a milánói aukció katalógusából megtudjuk, a velencei műgyűjtő Giovanni Castelli festményeinek 1712-ben felvett leltára így írja le: "Cassana által készített kép, amely egy öreg, szakállas szlavónt ("Schiavone") ábrázol". Az öltözetből és a kardból következtethetően fegyverhordozó, vagy testőr volt a kép modellje. A "schiavone" szó a korszak Velencéjében inkább dalmátot, mint szlavónt jelentett, ami a Szent Márk térhez csatlakozó rakpart Riva degli Schiavoni neve esetében is igaz: itt rakták partra áruikat a dalmát kereskedők. A két kép közötti szembetűnő ikonográfiai kapcsolat egyrészt már önmagában is igen valószínűvé teszi, hogy a jelen festmény szintén velencei mestertől való, másrészt a stíluskülönbségre is határozottan ráirányítja figyelmünket. A pasztell-szerűen könnyed, hamvas festésmód markánsan eltér attól a plasztikus modellálástól, amely Cassana képét jellemzi. A kifejezésben is nagy a különbség: Cassana képének joviális modellje mintegy keresi a kapcsolatot a nézővel, míg a három-négy évtizeddel későbbi festmény idős férfije heroikus pózban, fejét elfordítva tőlünk, büszkén a távolba tekint. Mindkét festmény holland művészettörténeti szóval "tronie", vagyis karakterfej, inkább zsánerkép, mint képmás, de míg a korábbi képen a portré-jelleg, a későbbi művön az életképszerűség az erősebb: a barokk naturalista irányához kötődő Cassana egy személyiséget, míg a "barocchetto", vagyis a rokokó mestere nem kevés dekoratív színpadiassággal egy magatartás-eszményt állít elénk. A pózolás, a szemben és az arcon villanó fények, a fehér szakállal együtt lobogó bársony-lepel, a gombok és a díszcsat erős hangsúlyozása mind ezt a rokokó módra idealizáló hatást erősíti. Összhangban van a két festmény közti különbség azzal, hogy Velencében igazán csak az 1730-as évektől vált divattá holland mintára "karakterfejeket" festeni. Ennek a műfajnak első számú specialistája volt Giuseppe Nogari, akinek ez a kitűnő kvalitású, bravúros magabiztossággal kivitelezett mellkép nagy valószínűséggel tulajdonítható. Attribúciónk alátámasztásaként, mint egy példát a sok közül, itt azt az idős férfifejet ábrázoló Nogari-művet kínáljuk összehasonlításra, amelyet Ca' Rezzonico velencei settecento múzeuma őriz. Elsőként a milánói Ottavio Casnedi márki fedezte fel Nogari kiemelkedő tehetségét az effajta képek festésében. Nogari életrajzírója, Pietro Guarienti a művész pályájának felíveléséről így ír 1753-ban: "Abban az időben Velencébe érkezett a kiváló műértő Ottavio Casnedi márki, aki felfigyelt rá, hogy Nogari meglehetős leleménnyel és bájjal fest félalakokat. Ezért megbízta, hogy készítsen néhányat, és miután elmondta róluk a véleményét tanácsokat is adott. Ezeket oly mértékben hasznosította Nogari, hogy új, különleges stílusával rövid idő alatt nagy tekintélyre tett szert." Bíztatást és megbízásokat azután más mecénásoktól is kapott: Carl Gustav Tessin svéd gróftól, III. Carlo Emanueletől, a Szavoja-ház uralkodójától, Joseph Smith brit velencei konzultól, III. Ágost lengyel királytól és szász választófejedelemtől, VIII. Wilhelm kasseli őrgróftól és Sigismund Streit német kereskedőtől. 1741-ből való írott forrás tanusítja, hogy velencei műkereskedők Bambergben, Mainzban és Bonnban kínálták eladásra Nogari munkáit. Mecénásai egyike-másika allegorikus ábrázolásokat rendelt meg tőle, ilyeneket látunk például a torinói Stupinigi-kastélyban, de egy-egy oltárképe is fennmaradt a bassanói katedrálisban, illetve a velencei Frari-bazilikában. Zsánerportréin, amelyeknek elsősorban köszönheti máig tartó hírnevét, első mesterének, Antonio Balestrának a hatása egyáltalán nem érezhető, annál inkább Rembrandté és a Rembarndt - követőké, a velencei kortársak közül pedig Giovanni Battista Tiepolóé és Rosalba Carrieráé. Utóbbi, aki virtuóz pasztell-képek hoszú sorát készítette, arra inspirálta Nogarit, hogy a pasztell-technika kínálta rafinált festői effektusokat olajképen alkalmazza. Giuseppe Nogari: Idős férfi mellképe című festménye, a 18. századi velencei festészet kiváló alkotójának egyetlen műve Magyarországon, az egyetemes képzőművészet kiemelkedő jelentőségű és pótolhatatlan alkotása. |
|
|
|
|
|
