| MEGNEVEZÉS: |
A bűnbánó Magdolna |
| KOR: |
16. század vége |
KELETKEZÉS HELYE: |
Velence (?) |
| ANYAG: |
vászon |
| TECHNIKA: |
olaj |
| MÉRET: |
magasság: 118.00 cm; szélesség: 93.00 cm |
| LEÍRÁS: |
Mária Magdolna kezét imára kulcsolva a sötétből előtörő isteni fény felé fordul. Egész felsőtestét, de még karját is beborítja a bűnbánat gyakorlása idején hosszúra nőtt haja. A szalmafonatú gyékény és a durván, vastagon font, dereka előtt kanyargó lepel vezeklő mindennapjainak szembetűnően elénk tárt kellékei. Az ágas-bogas fára feszített Krisztus egyszerre miniatűr szobor és haláltusáját vívó ember. A nyitott könyv a meditáció jelképe, a koponya a világ hívságaira figyelmeztet, a kenőcsös tégely pedig arra emlékezteti a nézőt, hogy Mária Magdolna, alázata bizonyságául, Lévi házában megkente Jézus lábát. Mária Magdolna alakjának és a tárgyaknak minden részlete élesen kirajzolódik, a festmény egésze mégis misztikus hangulatot áraszt. |
| JELZÉS: |
jelzés nélkül |
| JELENTŐSÉGE, VÉDÉS INDOKA: |
A védési eljárás során kirendelt szakértő (Szépművészeti Múzeum) szerint a festő személye felől nem lehet kétségünk: elég, ha a kompozíciót összehasonlítjuk a római Museo Capitolino egy azonos témájú, jól olvasható szignatúrával ellátott képével (amelynek egy 1586-ban jelzett változata a csehországi Pilzen Szent Bertalan templomába került), hogy meggyőződjünk róla, Jacopo Tintoretto (Velence, 1518 – Velence, 1594) fiának, Domenico Tintorettónak egy eddig ismeretlen alkotásával állunk szemben. Domenico apja műhelyében tanult, 17 évesen már maga is a velencei festők céhének tagja volt, és gyakran segédkezett Jacopo többnyire nagyméretű, sokalakos, csakis a műhely közreműködésével megvalósítható alkotásainak kivitelezésében. Egyenesen kötelessége volt elsajátítania apja stílusát és festői módszerét, de amint saját megbízásokhoz is jutott, számottevő önállóságról tett tanúbizonyságot. Egyedül festett képein, amilyen ez a Mária Magdolna is, kevesebb a látomásos elragadtatás, és több az illusztratív, leíró szándék, mint apja művein. Jacopo Tintoretto, eredeti nevén Jacopo Robusti, Tizianóval, Veronesével és Jacopo Bassanóval együtt a velencei Cinquecento legnagyobb egyéniségei közé tartozik, a manierizmus velencei változatának hatalmas képzelőerővel bíró megteremtője. Ilyen magas piedesztálra semmiképp sem helyezhetjük fiát. Ugyanakkor Domenico mesterségbeli és művészi teljesítménye, amelyet sok esetben mélyen áthat az ellenreformáció szellemisége, korántsem lekicsinylendő. Nem véletlen, hogy több, mint fél évszázadon át a velencei köztársaság igencsak megbecsült, megrendelésekben soha sem szűkölködő művésze volt. A tengeri nagyhatalom olyan középületeinek dekorálásában bizonyíthattta tehetségét, mint a Dózse-palota, a Scuola dei Mercanti (a kereskedők vallásos testvérületének székháza), a Scuola Grande di San Marco (ahol atyai végrendelet is kötelezte a Szent Márk legendájának epizódjait bemutató képsorozat folytatására), vagy a Sant' Andrea della Zirada, a Santa Maria Maggiore, a San Giorgio Maggiore és a San Francesco della Vigna templomok: A Szent Márk bazilika évszázadokig tartó díszítéséből mozaikokhoz rajzolt kartonok készítésével vette ki részét. Portréművészetével különösen nagy hírnévre tett szert kortársai körében. A legnagyobb tisztségek viselőjétől kezdve, a dózsékat is beleértve, írókig és művészekig terjed a képmásain megörökítettek sora. Ferrarába azért hívták, hogy Ausztriai Margit, jövendő spanyol királynő, Mantovába azért, hogy I. Vincenzo Gonzaga herceg képmását fesse meg. Carlo Ridolfi Le Maraviglie dell'arte című, a velencei festők életrajzát tartalmazó, 1648-ban megjelent könyvében beszámol róla, Vincenzo Gonzaga részére egy Bűnbánó Magdolnát ábrázoló képet is készített. Arra nincs semmi bizonyítékunk, hogy ez épp a jelen festménnyel lenne azonos. Ridolfi Domenico egy másik Magdolna képéről is megemlékezik, de nem a fiú, hanem az apa, Jacopo életrajzában. Az elbeszélés szerint egy kereskedőnek annyira megtetszett Domenico egyik Magdolna képe, hogy jelentős összeget, harminc dukátot kínált érte, amiért Jacopo örömmel el is adta neki a kívánt művet. Mikor azonban Domenico tudomást szerzett a távollétében és tudta nélkül kötött üzletről, csúnyán összeveszett apjával, aki a békesség kedvéért kénytelen volt visszavásárolni a képet azzal az ígérettel, hogy a fia fest helyette egy másikat. Ez esetben sem tudhatjuk, hogy a budapesti Magdolna, vagy egy másik képezte-e a családi perpatvar tárgyát, de a minden bizonnyal igaz történet egyértelműen tanúskodik Domenico kortársi megbecsüléséről, és nem utolsó sorban Magdolna-képeinek sikeréről. A mester festményei a világ számos köz- és magángyűjteménybe eljutottak, így láthatunk tőle művet többek között, Velence, Drezda, München, Chicago és Cincinnati képtáraiban. A magyar múzeumok egyike sem őriz festményt a velencei mestertől, ami kivált becsessé teszi ezt a nagy valószínűséggel még a 16. század vége felé készült alkotást. Fentiek alapján Domenico Tintoretto "Bűnbánó Magdolna" című festménye, amely a velencei festészet kiváló alkotójának egyetlen ismert műve Magyarországon, az egyetemes képzőművészet, hazai magángyűjteménybe került, pótolhatatlan és kiemelkedő jelentőségű darabja. |
|
|
|
|
|
