| MEGNEVEZÉS: |
Dareiosz holttestének megtalálása |
| KOR: |
1660 után |
KELETKEZÉS HELYE: |
Velence |
| ANYAG: |
vászon |
| TECHNIKA: |
olaj |
| MÉRET: |
magasság: 200.50 cm; szélesség: 254.00 cm |
| LEÍRÁS: |
A mű középterében a hátán fekvő Dareiosz mezítelen teste látható, erős rövidülésben megcsavarodva, lelógó fejjel. Körülötte öt katona alak szemléli haláltusáját. Jobbra lent Dareiosz páncélja, kardja és sisakja hever öltözetének tekeredő redőket vető kraplak színű drapériái között. Balról mezítelen felsőtestű sisakos katona hajol feléje, jobb kezét a földre támasztva. Balra fölötte kontraposztban áll vértet és sisakot viselve, vörös köpenyben Nagy Sándor alakja. A háttérben középen hatalmas méretű oszlop és lábazata, balról lobogó vörös zászló, jobbra kavargó felhők zárják le a kompozíciót. |
| JELZÉS: |
jelzés nélkül, a hátoldalon a Magyar Királyi Postatakarékpénztár Árverési Csarnokának vignettája 1936-ból |
| JELENTŐSÉGE, VÉDÉS INDOKA: |
A mű első, a budapesti gróf Karácsonyi gyűjteményben történt publikálása idején 1898-ban, mint Lodovico Caracci 1555-ben készült művére tekintettek, melynek témáját Julius Ceasarnak bemutatják Pompeius holtestét címen adták meg. A festmény budapesti árverési katalógusbeli 1937-es meghatározása 17. századi velencei festő műveként az akkori lehetőségekhez képest pontosnak nevezhető. A ma rendelkezésre álló adatok segítségével, stiluskritikai és ikonográfiai összehasonlító vizsgálat alapján a festményt Antonio Zanchinak a velencei Palazzo Albrizziben lévő, azonos témájú 1660 körül készült kompozíciójának változata. A Plutarkhosztól ismert téma, A Nagy Sándor Dareiosz holtesténél című kép azt a nevezetes történeti eseményt örökíti meg, amikor a makedón hódító legyőzve a legendásan gazdag perzsa uralkodót, katonáival végignézi annak haláltusáját, és ígéretet tesz, hogy megkegyelmez családjának, egyben kegyes gesztussal letakarta a méltó ellenfél, Dareiosz holttestét. A kompozíció velencei változatát párdarabjával (Sámson és Delila, olaj, vászon, 215×285 cm) együtt palotája felújításakor egy krétai származású velencei kereskedő dinasztia, az Albrizzi család készen vásárolta meg a festőtől. Nem megrendelésre készültek. A budapesti kompozíció szinte minden részletében követi a velenceit. A figurák karaktere, elrendezése, a drapériák kialakítása és a színek alkalmazása is igen hasonló. Mérete valamivel kisebb. Ez viszont azzal indokolható, hogy a budapestit 19. századi restaurálása során, két oldalán jobbra és fönt közel 20 cm-es sávban megkurtították, a velenceieket, pedig másodlagos elhelyezésük során, a széleken kiegészítették. A budapesti változat – kopott és vasalt részletei ellenére – felhordásának egykori tenebrozo felületei jól érzékelhetők. Stílusa annak a velencei művészkörnek a festésmódját tükrözi, melynek a ribereszk Luca Giordano közvetítette. E mesterek mellett Giovan Battista Langhetti erős hatása érződik Zanchi kompozícióján. A hátán fekvő, fájdalomtól tekeredő testű Dareiosz megformálásának módja igen kedvelt kompozíciós fogás volt e mesterek körében. A mű legutóbbi, szakszerű restaurálása nyomán immár Zanchi saját kezű alkotásaként, nem pedig műhelymunkaként tartjuk számon. Antonio Zanchi gazdag életművének egyetlen darabja sem ismert jelenleg Magyarországon. Tekintettel a festmény különleges magyarországi gyűjtéstörténeti vonatkozásaira és a hazai velencei barokk festészeti emlékanyagban betöltött hiánypótló, fontos szerepére a műtárgy a kulturális örökség kiemelkedő jelentőségű és pótolhatatlan elemei közé tartozik. |
|
|
|
|
|
