| MEGNEVEZÉS: |
Mózes az érckígyóval |
| KOR: |
18. század első fele |
KELETKEZÉS HELYE: |
|
| ANYAG: |
vászon |
| TECHNIKA: |
olaj |
| MÉRET: |
magasság: 65.00 cm; szélesség: 136.00 cm |
| LEÍRÁS: |
A képtér középső részén fenn Mózes ősz, szakállas alakja áll, jobb karjával a póznán látható érckígyóra mutat. A pózna körül ülő és álló férfi- és nőalakok láthatók változatos testtartással és drapériákban, többségük az érckígyóra tekint. A kép jobb és bal szélén, illetve alsó részén az Úr által küldött mérges kígyóktól megmart illetve a kígyók elől menekülő alakok láthatók bonyolult, gomolygó csoportokban. A bal szélső csoport mellett néhány sátor, a jobboldalon a távolban néhány fa és sátor látható. Az ég szürkéskék, rajta néhány fehér felhő. A jelenet bibliai alapja: 4Móz 21,1-9. |
| JELZÉS: |
jelzés nélkül; a hátoldalon 1945 előtti magyar kiviteli engedélyező pecsét |
| JELENTŐSÉGE, VÉDÉS INDOKA: |
A festmény alkotója valószínűleg az 1666-ban Pármában született és utoljára 1751-ben Rómában dokumentált Michele Rocca, a római rokokó festészet jeles képviselője. A képen – amely minden bizonnyal olajvázlatként készült egy valószínűleg nagyobb méretben részletesen kidolgozandó kompozícióhoz – Michele Rocca kezére utaló stílusjegyek a drámai tartalom súlytalanítása, a figurák hajlékony könnyűsége, a fények és árnyak szaggatott váltakozása, egyféle foszlós, a plasztikus tömörség ellenében ható festésmód. Ezen jellegzetességek a mester külföldi köz- és magángyűjteményekben őrzött alkotásaival összehasonlítva jól megfigyelhetők. Bár Michele Roccától két mű is van a budapesti Szépművészeti Múzeum gyűjteményében, azok egyike sem ilyen összetett kompozíciójú. Jelentőségét növeli, hogy a római 18. századi festészetet lényegesen kevesebb alkotás képviseli magyarországi gyűjteményekben, mint a velenceit, ráadásul a rokokó irányzat – szemben a későbarokkal és a klasszicizmussal – kevésbé volt otthon Rómában, mint más itáliai központokban, így Michele Rocca munkássága egészében kuriózumnak tekinthető. Olajvázlatról (bozzetto) lévén szó, a véglegesre kivitelezett mű felbukkanása esetén az előkészítő műhelymunka jelentősége tovább nőhet. A festmény tehát a kulturális örökség kiemelkedő jelentőségű, pótolhatatlan eleme, mert egy jelentős alkotóművésznek tulajdonított, összetett kompozíciójú, jó minőségű alkotás, amely egy nagyobb, reprezentatív festmény alapjául szolgálhatott, és amely alkotója és az általa képviselt stílusirányzat alapján a magyarországi köz- és magángyűjteményi állományban ritkaságnak számít. |
|
|
|
|
|
