| MEGNEVEZÉS: |
Kossuth Lajos autográf, aláírt levele Dömény Józsefhez „Uram Barátom Tiszteletes ur!” megszólítással. (Kelt: Turin, 1868. február 24.) |
| KOR: |
1868. február 24. |
KELETKEZÉS HELYE: |
Torino |
| ANYAG: |
papír |
| TECHNIKA: |
tinta, kézírás |
| MÉRET: |
terjedelem: 2.00 oldal |
| LEÍRÁS: |
Fekete keretes levélpapíron. Hozzá tartozik: kézzel címzett levélboríték.
Tartalma: megköszöni Dömény József, nagyberényi református lelkész hozzá intézett részvétnyilvánítását és hosszan méltatja a Dömény által küldött verset. |
| JELZÉS: |
|
| JELENTŐSÉGE, VÉDÉS INDOKA: |
Dömény József nagyberényi református lelkész az emigrációban élő Kossuth Lajoshoz 1868. január 28-án küldött levelet, és annak mellékleteként egy két strófából álló páros rímű, „Kossuth Lajoshoz” című verset (MNL OL R 90-I. sorozat-Nr. 4994.). Egyúttal engedélyt kért tőle, hogy a verset a „Nép zászlója című népies lapban” közölhesse. Dömény levelére küldte válaszként Kossuth ezt a levelet. Az említett költemény Kossuth nagyságát méltatja és kiemeli, hogy mindig élni fog a nép szívében. A két, 12 soros páros rímű versszakból álló vers már a kiegyezés utáni időszakban méltatja Kossuthot, vigaszt adva neki a száműzetésben. Valószínűleg maga Kossuth is így értelmezte a költeményt, mert kitér arra, hogy: „Midőn amaz irtózatos két csapás ért mely házi boldogságomat szétzúzta, nekem nem adatott elmondhatni mit egykor Paulus Emilius mondott, hogy: »cladem domus meae vestra felicitas, et secunda fortuna publica consulantur (helyesen: consulatur)« (a ti boldogságotok és a köz ügyének szerencséje vigaszt nyújt házam lerombolásáért)”. Az idézet Lucius Aemilis Paulus Macedonicus hadvezértől (Kr. e. 229–160) származik, akinek egyik fia a Macedonia elleni győzelem előtt, másik a győzelem után halt meg. Harmadik fiát, Publius Cornelius Aemilius Africanust (a harmadik pun háború hadvezérét) a rokon Scipio család fogadta örökbe, így az Aemilius nemzetség jogilag Macedonicus halálával kihalt. A Kossuthot ért csapás, melyre levelében utal, lánya 1862-ben és felesége 1865-ben bekövetkezett halála. Az idézet és a keserű hangvételű levél valószínűleg a politikai kudarcként megélt kiegyezés következménye, de a következő sorokban az elfeledettség tudatának hangja is vegyül a gyászéba: „És nem tagadom fájt, hogy Hazámból csak egy hang sem vegyült a részvétbe, melyet idegenektől a világ minden részéből bőven tapasztaltam. Azt gondolám elfelejtettek.” A retorikailag tökéletesen felépített levél második oldalán méltatja a szerző versét, és ennek kapcsán – saját személyét kisebbítendő – az általa képviselt elvek helyességét hangsúlyozza. Ezután még konkrétabban utal a kiegyezésre, melyet Kossuth köztudottan elhibázott lépésnek tartott: „Nemzetünk hamis útra tévedt. Meg fog térni, ezt tudom. De még életemben-e? – ez más kérdés.” A magán- és közélet történéseit egyedi hangon ötvöző, megrázó erővel tárgyaló dokumentum Kossuth levelezésének kiemelkedő darabja, mely méltán kaphatna helyet bármely magyar retorikatörténeti szöveggyűjteményben is. A verset író Dömény József (Bálványos, 1834 – Nagyberény, 1911) 1849-ben önkéntes huszár volt a 14. ezredben, és október 4-én Komáromban tette le a fegyvert. Egyházi pályát futott be, de folyamatosan publikált, sőt a Bolond Miska című élclapba is sokat írt. Összegyűjtött versei 1866-ban és 1888-ban jelentek meg. Kossuth válaszától felbuzdulva 1868. március 2-án „Dalok Kossuth Lajosról” című négy oldalas, keresztrím szerkezetű költeményét küldte meg, melybe beleszőtte az akkor már szinte népdalszerűvé vált Kossuth-nóták („Esik eső karikára…”, „Kossuth Lajos azt üzente…”, „Kossuth Lajosnak dombon van a háza…” stb.) szövegét (MNL OL R 90-I. sorozat-Nr. 5015.). A levél minden más ismert forrásnál egyértelműbb módon világít rá Kossuth Lajos szerepére a Kossuth-kultusz kialakulásában. A dokumentum a XIX. századi magyar történelem, Kossuth Lajos életműve és a Kossuth-kultusz kialakulása kutatásának más forrásból nem ismert adatokat tartalmazó levéltári forrása. |
|
|
|
|
|
