| MEGNEVEZÉS: |
A velencei Palazzo Bernardo egykori pannói, 1743-1750 (7 db festmény) |
| KOR: |
1743-1750 |
KELETKEZÉS HELYE: |
Velence |
| ANYAG: |
vászon |
| TECHNIKA: |
olaj |
| MÉRET: |
|
| LEÍRÁS: |
A védetté nyilvánított tárgyegyüttes elemei:
1) Jupiter és Antiopé, 1743-1750 (műtárgy-nyilvántartási azonosító: 314576);
2) Hercules és Omphalé, 1743-1750 (műtárgy-nyilvántartási azonosító: 314577);
3) Luna és Endymion, 1743-1750 (műtárgy-nyilvántartási azonosító: 314578);
4) Áldozat bemutatása Pán hermája előtt, 1743-1750 (műtárgy-nyilvántartási azonosító: 314579);
5) Antiochus és Stratoniké, 1743-1750 (műtárgy-nyilvántartási azonosító: 314580);
6) Scipio nagylelkűsége, 1743-1750 (műtárgy-nyilvántartási azonosító: 314581);
7) Iphigénia feláldozása, 1743-1750 (műtárgy-nyilvántartási azonosító: 314582). |
| JELZÉS: |
jelzés nélkül |
| JELENTŐSÉGE, VÉDÉS INDOKA: |
A hét festményből álló együttes a 18. századi velencei festészet egyedülálló, kimagasló jelentőségű emléke Magyarországon. A festmények 1945-ben illetve 1947-ben, letétként kerültek a Szépművészeti Múzeumba, azt megelőzően a gróf Károlyi család budapesti, Szentkirályi utca 32. szám alatti palotájának berendezéséhez tartoztak. 2014-ben visszakerültek a család leszármazottaihoz, és a Múzeum ennek nyomán javasolta védetté nyilvánításukat. A korábban Giovanni Battista Tiepolónak tulajdonított történelmi és mitológiai tárgyú festményekben, illetve a Gregorio Lazzarini alkotásának vélt mennyezetképben elsőként Pigler Andor ismerte fel Francesco Fontebasso műveit, és meghatározását azóta sem vitatták a szakértők. Az együttest – amelyet a Budapestre került hét pannón kívül eredetileg egy freskó, egy vászon- és két táblakép alkotott – a velencei Palazzo Bernardo számára készíttette az 1740-es években Bartolomeo Bernardi, majd a 19. század közepén a palota új tulajdonosa publikálta és értékesítette a képeket. Az együtt maradt képciklust 1947-es publikálása óta Francesco Fontebasso főművei között, a monumentális velencei stílus kiemelkedő kvalitású példájaként tartja számon a szakirodalom. A festőként, rajzolóként és rézmetszőként is tevékenykedő Fontebasso a velencei settecento egyik legtermékenyebb mestere volt, aki tanítómesterétől, Sebastiano Riccitől annak világos, ragyogó színeit, valamint a velencei cinquecentóban, elsősorban Paolo Veronese művészetében gyökerező kompozíciós megoldásait vette át. Ezen túlmenően freskófestészetére döntő hatást gyakorolt a kor legnagyobb művésze, Giovanni Battista Tiepolo. A szakértő szerint ezen példaképek inspirációjáról tanúskodik az együtteshez tartozó két nagyméretű történelmi jelenet színpadszerű téralakítása, a háttérben elhelyezett építészeti kulisszák, a pazar kosztümökbe bújtatott elegáns figurák, valamint a kompozíciókból sugárzó életöröm. A vibráló, tollszerű ecsetkezelés ugyanakkor Fontebasso stílusának jellegzetes, egyéni vonása. A festményciklus tehát a kulturális örökség kiemelkedő jelentőségű, pótolhatatlan eleme, mert a 18. századi velencei monumentális festészet legjelentősebb Magyarországon fellelhető, és nemzetközi szinten is kiemelkedő emléke, amely egyértelműen a korszak velencei festészetének egyik jelentős alkotójához és egy konkrétan meghatározható velencei palotához köthető, továbbá a második világháború előtt a gróf Károlyi család tulajdonában volt, és ily módon a hazai műgyűjtés-történetnek is értékes dokumentuma. |
|
|
|
|
|
