| MEGNEVEZÉS: |
Csillár, 1905 körül |
| KOR: |
1905 körül |
KELETKEZÉS HELYE: |
Bécs |
| ANYAG: |
sárgaréz, üveg |
| TECHNIKA: |
ezüstözött, csiszolt |
| MÉRET: |
magasság: 70.00 cm; szélesség: 55.00 cm;
egyéb méret(ek): lánchossz: 70 cm |
| LEÍRÁS: |
Ezüstözött sárgaréz keretbe foglalt, 24 oldalról, négyszögletű, csiszolt üveg síkok által határolt poliéder test. Függesztése: fent „S” alakú függesztő kampóval kerek szemekből fűzött lánccal. |
| JELZÉS: |
|
| JELENTŐSÉGE, VÉDÉS INDOKA: |
A védés tárgyát képező csillár 2015 decemberében budapesti árverésen bukkant fel a nyilvánosság előtt. A csillár a világhírű osztrák építész-iparművész, Adolf Loos (Franz Karl Viktor Maria) (Brünn, 1870 – Kalksberg bei Wien, 1933) 1900 körül tervezett modelljének egyik változata. Az első ismert enteriőr, amelyben ezt a típusú függesztéket használta Leopold Langer bécsi lakásának ebédlője (1901). Hasonló típust alkalmazott a KNIEZE nevű bécsi férfiruha-cég párizsi üzletének enteriőrjében a Champs Élysées-n. A modellt, amelynek különböző méretű és „oldalszámú” variánsai léteznek, kezdetben a Loos egyéb iparművészeti munkáit is kivitelező cég, a Friedrich Otto Schmidt forgalmazta, amelynek budapesti leányvállalatát Schmidt Miksa lakberendezőházaként ismerjük. Feltételezhető, hogy ezt a példányt is a Schmidt cég gyártotta 1905 (vagy 1910) körül, amelynek óriási érdeme, hogy Monarchia-szerte, így Budapesten is árusította korának legkiválóbb, a Wiener Secession köréhez, illetve a Wiener Werkstätte-hez kötődő iparművészeinek legmodernebb alkotásait. Az Iparművészeti Múzeum 1903. évi Tavaszi Lakberendezési Kiállításának egyik enteriőrjét Toroczkai-Wigand Ede rendezte be, melynek tárgyait Schmidt Miksa cége kivitelezte és a tér világításához a Loos-féle függesztékek egyik variánsát használták fel. A szóban forgó csillár származása is ismert: Dr. Gonda István (1924-2011) főgyógyszerész, műgyűjtő hagyatékából került elő, akinek nagyszülei még a századelőn, Bécsben vásárolták azt. Bár – a csillár sikerére tekintettel – ezt a típust ma is gyártják, forgalmazzák, de sokszorosított műfajról lévén szó, ez nem von le értékéből, hiszen maga a történeti értékkel bíró példányunk a fentiek miatt egyedi. Mivel a csillár, mint tárgytípus meglehetősen elhanyagolt az iparművészeti kutatásban és gyűjtésben, nem meglepő, hogy e típusból sem ismert további példány hazai közgyűjteményben. A fentiekre tekintettel a nemzetközileg is jelentős iparművészeti, tervezői értékeire, ritkaságára és ismert provenienciájára tekintettel a csillár kulturális örökségünk kiemelkedő jelentőségű és pótolhatatlan darabja. |
|
|
|
|
|
