| MEGNEVEZÉS: |
Luxemburgi Zsigmond magyar király oklevele. (Kelt: 1403. november 5.) |
| KOR: |
1403. november 5. |
KELETKEZÉS HELYE: |
|
| ANYAG: |
pergamen |
| TECHNIKA: |
tinta, kézírás |
| MÉRET: |
|
| LEÍRÁS: |
Papírfelzetes pecséttel megerősített pergamen oklevél.
Tartalma: Zsigmond király tudatja, hogy néhai Szécsényi Kónya bán fia Simon ajtónálló mesternek adja a Durazzói Károly fia László pártjához csatlakozott és hűtlenné vált Chele fiai Miklós, Péter és János, valamint Bachatornak nevezett János, továbbá Pál fia Pál Hevesújvár vármegyében fekvő Waraszow (Váraszó) nevű birtokát. |
| JELZÉS: |
Jobb felső sarkában kancelláriai jegyzet: relatio Piponis de Ozora (Ozorai Pipo jelentése) |
| JELENTŐSÉGE, VÉDÉS INDOKA: |
A budapesti árverésen 2015 áprilisában felbukkant irat 1403. november 5-én Zsigmond király által kiadott, papírfelzetes pecséttel megerősített pergamen oklevél, jobb felső sarkában kancelláriai jegyzet relatio Piponis de Ozora (Ozorai Pipo jelentése). Az oklevélben Zsigmond király tudatja, hogy néhai Szécsényi Kónya bán fia Simon ajtónálló mesternek adja a Durazzói Károly fia László pártjához csatlakozott és hűtlenné vált Chele fiai Miklós, Péter és János, valamint Bachatornak nevezett János, továbbá Pál fia Pál Hevesújvár vármegyében fekvő Waraszow (Váraszó) nevű birtokát. Az oklevél Zsigmond király hatalmának megrendülése idején, magyarországi uralmának legválságosabb időszakában keletkezett. Az 1385. december 31. és 1386. február 24. közt uralkodó II. Károly magyar király fia, Durazzói (Nápolyi) László nápolyi király 1402-ben alkalmasnak találta az időt a megosztott Magyar Királyság, „jogos öröksége” meghódítására. A felkelést közvetlenül kiváltó ok a Zsigmond és IV. (Habsburg) Albert osztrák főherceg közti örökösödési szerződés volt, melyben a király távolléte esetére a Magyar Királyság kormányzójává nevezte ki a főherceget. Az ezt nehezményező bárók és főpapok Kanizsai János esztergomi érsek vezetésével esküt tettek, hogy Zsigmondot nem tekintik többé királyuknak. Zsigmond helyzete külpolitikailag is igen nehéz volt, mert Nápolyi Lászlót a pápa is támogatta a magyar királyi cím megszerzésében, sőt még a Nápolyi Királyság egyházi tizedét is átengedte a magyar trón megszerzésének anyagi támogatásaként. 1403. július 19-én László partra szállt Zárában, és augusztus 5-én Kanizsai László esztergomi érsek egy alkalmi koronával királlyá koronázta. A következő két hónapban Zsigmond meghatározó fölénybe került a lázadókkal szemben, és szeptemberben döntő vereséget mért rájuk a pápoci csatában. A király 1403. október 26-án, a székesfehérvári gyűlésen elkezdte a László hűségén maradt nemesek birtokainak eladományozását. Ez az oklevél is ennek az adományozási hullámnak a szülötte. Az oklevélben elmondott történet azonban nem az adományozással ér véget, ugyanis Zsigmond király 1405. február 17-én kelt ítéletlevele szerint (jelzete: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára [MNL OL] DF 251595, regesztáját lásd: Zsigmond kori oklevéltár II. 3658. szám, 434. oldal) január 13-án megjelent előtte Chele fia János fia Miklós, mint felperes, és bemutatta a király által 1404. július 29-én neki adott kegyelmi levelét (regesztáját lásd: Zsigmond kori oklevéltár II. 3327. szám, 395. oldal), mely szerint Zsigmond elengedi a hűtlenség miatt kiszabott fej- és jószágvesztés büntetését. Ennek ellenére Kónya fia Simon nem hajlandó visszaadni neki Váraszó birtokát. Simon, alperesként azzal védekezett, hogy azt királyi adomány alapján birtokolja. Erre a felperes azzal érvelt, hogy az ország törvényei szerint a király által új adományként (nova donatio) adományozott birtokokba egy éven belül be kell vezetni az adományost, Simon azonban a birtokba iktatásról szóló oklevelet nem tudott bemutatni. A fentiek alapján a király úgy ítélt, hogy érvényteleníti adományozását a rá vonatkozó oklevéllel együtt, és a birtokot valamennyi tartozékával visszaítéli a felperesnek. Az ügy ilyen fordulata egyáltalán nem volt ritka a középkori joggyakorlatban, ami a forrást külön értékessé teszi az az, hogy egy megsemmisített királyi adományozás eredetiben fennmaradt példánya. A korabeli gyakorlat ugyanis az volt, hogy a megsemmisített adományozással együtt a semmissé nyilvánított okleveleket is megsemmisítették, nehogy későbbi korokban vissza lehessen élni velük. A középkori magyar királyi levéltárnak, és az ország középső részén volt iratáraknak a török hódoltság következtében bekövetkezett pusztulása miatt egyébként is ritkának számító 1526 előtti magyar oklevél értékét e különleges fennmaradás is növeli. Az oklevél a kulturális örökség kiemelkedő jelentőségű, pótolhatatlan eleme, mely a 15. század magyar társadalom-, gazdaság- és jogtörténetének más forrásból nem megismerhető, család- és helytörténeti vonatkozású, egyedi adatokat is tartalmazó dokumentuma, a középkori magyar királyi igazságszolgáltatás körébe tartozó ügyben keletkezett és közgyűjteményben őrzött iratok együttesét kiegészítő, nélkülözhetetlen levéltári forrás. |
|
|
|
|
|
