| MEGNEVEZÉS: |
Keresztelő Szent János prédikációja, 1566 |
| KOR: |
1566 |
KELETKEZÉS HELYE: |
|
| ANYAG: |
fa |
| TECHNIKA: |
olaj |
| MÉRET: |
magasság: 95.00 cm; szélesség: 160.50 cm |
| LEÍRÁS: |
Erdei tisztáson álló, ülő és fákra kapaszkodó férfi, női és gyermekalakokból álló sokaság látható, amint a kép felső részén, a középtől kissé bal felé álló Keresztelő Szent János szavait hallgatja, illetve azokat egymás között meghányja-veti. A Keresztelő barnás szőrcsuhát visel, bal kezét oldalra kinyújtja, jobbját melle előtt intőn felemeli. Tőle jobbra, egy ülő csoport közepén Jézus világoskék ruhás álló alakja látható, balra lejjebb pedig a fehér fejkendős Szűz Mária és az őt átkaroló Szent János evangélista alakja tűnik fel a hallgatóságban. A tömegben a festő korának alakjai jelennek meg, változatos viseletekben; láthatunk fehérgalléros nemeseket, katonákat, szerzeteseket, zarándokokat, tenyérjós cigányokat, markotányosnőt. A kép bal szélét egy vastag, D alakban a képtér belseje felé hajló fatörzs keretezi, jobboldalon pedig kis domboldal látszik, amelyen fák között hallgatók ülnek. Ettől a csoporttól a közép felé kilátás nyílik folyóval, kastéllyal és távoli, ködbe vesző hegycsúccsal ábrázolt tájkivágatra. A folyóparton apró Jézus megkeresztelése-jelenet látható. A hátoldalon fent középtájt cédula kézírással: "Batthyány / F1 / Szombathely", lent középtájt gépírással, benne a szám kézzel: "O. Szépművészeti Muzeum / 51.2829 / Id. Pieter Bruegel: / Ker. Szt. János prédikációja.". |
| JELZÉS: |
jobbra lent: "BRVEGEL M.D.LXVI" |
| JELENTŐSÉGE, VÉDÉS INDOKA: |
A festmény id. Pieter Bruegel késői, 1566-ból datált sajátkezű alkotása. Programkép, amelyben a festő szkeptikus-humanista világszemlélete nyilvánul meg: a világ fonákságaira és az emberiség dőreségére próbálta meg felhívni a figyelmet, mégpedig a korszak meghatározó mesterei, id. Lucas Cranach, Herri Met de Bles, Patinir és mások által hagyományozott táj- és ember-ábrázolási sémák átalakításával. A kompozíciónak Bruegel gyermekei és műhelyének tagjai által festett számos másolata létezik. Az ábrázolt téma kedvelt volt a 16. századi művészetben, különösképpen a reformáció időszakában. E népszerűség mögött leginkább az az elgondolás állt, hogy Isten szavát az egyszerű, de mélyen hívő ember is hirdetheti – ezt a gondolatot testesítette meg Keresztelő Szent János személye. Bruegel a rá oly jellemző, a manierista mesterek által kedvelt komponálást alkalmazta: nem emelte ki a főszereplőket, Keresztelő Szent Jánost és a megkeresztelése közben ábrázolt Krisztust a jelenet többi alakja közül. A németalföldi művészetre olyannyira jellemző „fordított világ” szabályai szerint itt a hangsúly nem az Újtestamentum két legfontosabb alakján, hanem a nagy létszámú hallgatóságon van, melynek tagjait nagyrészt hátulnézetből látjuk. Korábban egyetlen németalföldi művész sem ábrázolt ekkora tömeget, főleg nem ilyen szoros közelségből, így ez a festmény az első példa arra, hogy a művész a nézőt a sokaság között helyezi el. A prédikáció hallgatóságát Bruegel korának figurái, a nép fiai és lányai alkotják. Bruegel mesteri megfigyelőképességéről tanúskodik, hogy nincs két egyforma arckifejezés és érzelem, valamint nincs két egyforma testtartás, gesztus vagy öltözet sem a képen. Egyértelmű, hogy a művész nem nyúlt vissza előképekhez és jól bejáratott motívumokhoz, sémákhoz. Csodálatos megjelenítő erővel ragadta meg a tájat is – ez a kép az egyetlen a művész életművében, mely erdei tájat ábrázol, és ez különösen szembetűnő sajátosság a kor más ábrázolásaival összevetve, melyekre inkább a kitárulkozó, ún. panorámatájak a jellemzőek. Id. Pieter Bruegel képe tehát a bibliai történet fő motívumaitól nem tér el, azonban a jelenetet kortársivá és valószerűvé tette, mely megoldás megszokott volt a korszak német és németalföldi művészetében. Az újszövetségi esemény a jelenre vonatkozik, és ilyen módon a jelenben is játszódik: Bruegel környezetének képviselői játsszák újra a múlt eseményét. Bruegel oeuvre-jében kiemelkedő helyet foglal el a Keresztelő Szent János prédikációja, melynek magabiztosan szerkesztett, szilárd kompozíciója, dinamikus, monumentális cselekménye és színeinek gazdagsága egyedülálló a korban. Emellett Bruegel kimagasló mesterségbeli tudását mutatja az is, ahogyan képes volt az emberi érzelmeket, a prédikáció által kiváltott pszichikai hatásokat megjeleníteni a szereplők gesztusaiban és mimikájában. Id. Pieter Bruegel a neves festőcsalád feje, a 16. századi flamand festészet kiemelkedő mestere volt. Sajátkezű alkotásait ma mindössze félszáz műre becsüli a szakkutatás (ennek egyharmada a bécsi Kunsthistorisches Museumban található). Sok, korábban a mesternek tulajdonított mű mára elveszett, viszont nagy a száma a műhelyében, eredeti kompozíciói után készült másolatoknak. A budapesti példányt sajátkezűnek, és a Szent János prédikációk között az első példánynak fogadja el a szakirodalom. Datálása (1566) a késői művek közé sorolja. A festmény id. Pieter Bruegel időskori főműve. A mesternek ezen a táblán kívül nem ismert egyetlen festménye sem Magyarországon. A festmény – a forrásokkal alá nem támasztható családi hagyomány szerint – évszázadokon keresztül a Batthyány család németújvári (ma Güssing, Ausztria) várának lovagtermét díszítette. A festmény őrzési helyéről adataink csupán az 1900 körüli századfordulótól vannak, ekkor Németújváron, majd a nagycsákányi (ma: Csákánydoroszló) kastélyban említik. Először 1912-ben került a nyilvánosság elé: a Vas vármegye műkincseit bemutató szombathelyi tárlaton állították ki. Ezt követően élénk érdeklődés indult meg a kép iránt a hazai és a külföldi szakma részéről egyaránt. 1919-ben a Tanácskormány rendeletére a képet Budapestre szállították, és szerepelt a Műcsarnokban megrendezett Köztulajdonba vett műkincsek első kiállításán. Később, a Tanácsköztársaság bukása után a Keresztelő Szent János-tábla a Szépművészeti Múzeumban maradt letétként, és folyamatosan élénk szakmai érdeklődés, kutatások tárgya volt. A festmény a hazai műtárgyállomány egyik legjelentősebb darabja, nemzetközi szinten is kiemelkedő jelentőségű és pótolhatatlan alkotás. |
|
|
|
|
|
