| MEGNEVEZÉS: |
III. Károly magyar király által kiadott magyar nemesség- és címeradomány Török István és családja részére. (Kelt: Bécs, 1718. augusztus 24.) |
| KOR: |
1718. augusztus 24. |
KELETKEZÉS HELYE: |
Bécs |
| ANYAG: |
pergamen, viasz, fa |
| TECHNIKA: |
tinta, kézírás, festett |
| MÉRET: |
|
| LEÍRÁS: |
Címerfestménnyel és címerleírással, függőpecséttel. Az uralkodó, valamint Erdődy László Ádám nyitrai püspök, a magyar udvari kancellária első ülnöke és Wanyeczy Illés kancelláriai titkár aláírásával. Kihirdették Heves és Külső-Szolnok vármegye Egerben tartott közgyűlésén 1718. október 1-jén. |
| JELZÉS: |
|
| JELENTŐSÉGE, VÉDÉS INDOKA: |
A III. Károly magyar király (1711–1740) által kiadott, nemességet és címert adományozó oklevél Török István és családja részére, címerfestménnyel és címerleírással, függőpecséttel, kelt: Bécs, 1718. augusztus 24-én, a tipikus 18. század eleji magyar címeres nemeslevelek sorába tartozik. Az oklevelet még a középkor óta hagyományos lap alakban állították ki (bár ekkorra már egyre gyakrabban alkalmazták a könyv alakot, amely a század közepére túlsúlyba is került). Az irattípus esetében kötelező módon pergamenre írva készült, kék–sárga–vörös–fehér zsinóron, fatokban ráfüggesztett magyar királyi titkos nagyobb pecséttel megerősítve. Az irat nem különösebben díszes: az uralkodó nevét és címsorát, valamint az adományosok neveit kiemelték arany illetve vörös kezdőbetűkkel díszített kék festékkel, de ezen kívül semmilyen díszítmény nem található az egyébként egyszerű fekete kancelláriai írással készült oklevélen. A szakszerűtlen restaurálás (hátulról papírral való megragasztás) nyomait magán hordozó armálison különböző károsodások keletkeztek: baloldalt barna (rozsda?) foltok, a hajtásokban szennyeződések, középen pedig ázás és talán penészkár miatt keletkezett nagyobb anyaghiány látható. Az egyébként ép címerfestmény és a szöveg kissé kopott, az ezüst festék megfeketedett, ellenben a nagyméretű függőpecsét a fatok szélén látható kisebb hiánytól eltekintve tökéletesen épen maradt fenn. A latin nyelvű, a szokott formulákra felépített szöveg szerint III. Károly király gróf Johann Jakob von Löwenburg és báró Sándor Gáspár közbenjárására közelebbről meg nem nevezett szolgálataiért a nemtelen állapotból Magyarország és a hozzá csatolt részek címerhasználati joggal rendelkező nemesei közé emeli Török Istvánt, és általa feleségét, Tiss (Tissin) Anna Máriát, fiaikat, Józsefet és Imrét, valamint lányaikat, Katalint és Franciskát. A családnak adományozott címer a következő: kék mezőben zöld pázsiton fekete lovon vágtató zöld nyeregtakarós, vörös ruhás és süveges magyar vitéz kivont szablyáját csapásra emeli; a koronás pántos sisakon könyöklő vörös ruhás levágott jobb kar a pajzsbeli szablyát markolja; sisaktakaró: jobbról vörös–ezüst, balról kék–arany. A címer meg is van festve a szokott helyen, az oklevél élén, azaz a szövegtükör bal felső sarkában: a széles arany keretbe foglalt címerszőnyegen a fent leírt címer lila illetve az olaszkoszorún belül rózsaszín háttér előtt álló reneszánsz pajzsban ábrázolva látható, körülötte a császári kiscímerrel és Kasztília (az Aranygyapjas Rend jelvényével), Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország és Bosznia (a felhő nélkül) címereivel, amelyek felett minden esetben az adott királyságnak megfelelő uralkodói korona, köztük a magyar Szent Korona található. Az egész festmény a korszakra nézve igen tipikusnak mondható elemekből áll, a legtöbb korabeli címerminiatúra ugyanerre a kaptafára épült fel. Maga az adományozott címer is az éppen lezárulófélben lévő török kor magyar heraldikájára igen jellemző jegyeket mutat, hiszen a pajzsbeli kivont kardot rázó magyar vitéz és a sisakdísz levágott karja a korabeli magyar címerek jelentős hányadán megtalálható. Az oklevelet a már említett függőpecséten kívül a király saját kezű aláírásával hitelesítette, amit Erdődy László Ádám nyitrai püspök, a magyar udvari kancellária első ülnöke és Wanyeczy Illés kancelláriai titkár ellenjegyeztek. Kihirdették Heves és Külső-Szolnok vármegye Egerben tartott közgyűlésén 1718. október 1-jén. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára gyűjteményében az adomány Királyi Könyvek-beli bejegyzésén és az adományozáshoz kapcsolódó iratokon (lásd: MNL OL A 57 – 32. köt. – p. 109–110.; A 35 – 1718 – szeptember – No. 9.; C 30 – Heves megye – Investigatio nobilium – B – 28.; E 228 – 1. kötet – p. 580.) kívül a nyilvántartások alapján nem található az adományos családdal biztonsággal azonosítható Török családi iratanyag. Az alapvető családtörténeti szakirodalomból Nagy Iván (lásd: Nagy Iván: Magyarország családai czimerekkel és nemzékrendi táblákkal XI. Pest 1865. 309.), Kempelen Béla (lásd: Kempelen Farkas: Magyar nemes családok X. Budapest 1931. 414.) és a magyar Siebmacher (lásd: J. Siebmacher’s grosses und allgemeines Wappenbuch. Der Adel von Ungarn. Bearb. Géza von Csergheö. Nürnberg, 1893. Török XVIII.) is ismeri a családot. A címereslevél a kulturális örökség kiemelkedő jelentőségű, pótolhatatlan eleme, mely a 18. századi magyar társadalom-, család-, művelődéstörténet egyedi adatokat tartalmazó, képzőművészeti értékkel is bíró, nélkülözhetetlen levéltári forrása. |
|
|
|
|
|
