| MEGNEVEZÉS: |
Liszt Ferenc aláírt, autográf, francia nyelvű levele ismeretlenhez. (Kelt: 1849. december 30.) |
| KOR: |
1849. december 30. |
KELETKEZÉS HELYE: |
|
| ANYAG: |
papír |
| TECHNIKA: |
tinta, kézírás |
| MÉRET: |
terjedelem: 3.00 oldal |
| LEÍRÁS: |
Tartalma: Köszöni barátja sorait. A barátja által ajánlott Mezey nevű zongoristának igyekszik segítségére lenni, bár a párizsi szalonok egy magyar emigránst valószínűleg nem lesznek hajlandóak fogadni. Barátját kéri, nevezze meg azokat, akiknek ajánlást írhat Mezey ügyében, illetve tájékoztassa Mezey zenei tanulmányairól és képességeiről. Titkára, Belloni fogja átadni neki a levelét, és kéri, hogy titkárának mutassa be Mezeyt. Titkára hamarosan meglátogatja Weimarban, barátjától üzenetet vár általa. |
| JELZÉS: |
|
| JELENTŐSÉGE, VÉDÉS INDOKA: |
A zenetörténeti értékű irat 2015 februárjában bukkant fel budapesti antikvár árverésen. A hazáját szívből szerető Liszt Ferenc (Doborján, 1811 – Bayreuth, 1886) az 1848-as események kapcsán Széchenyi és Batthyány nézeteit osztotta, akik törvényes úton igyekeztek szabadságot kivívni a magyar nemzetnek. Előre látta a szabadságharc bukását, és rossz véleménnyel volt a „forró lázálomról”. Az 1849-es októberi eseményeknek „Funérailles” című zongoraművében állított emléket. Bár maga nem vett részt a forradalomban, tisztelte azokat, akik életüket kockáztatták egy jobb világ megteremtéséért. Egyik legkedvesebb barátja az előbb halálra ítélt, majd várbörtöni fogságot szenvedett Schwendtner Mihály (Pest, 1820 – Budapest, 1885) belvárosi plébános volt. A száműzött zeneszerzőt, Richard Wagnert teljes szeretettel karolta fel, jelentős anyagi segítséget nyújtott neki, emellett bemutatta operáit a weimari színházban. A magyar szabadságharc menekültjei közül Reményi Ede (Miskolc, 1828 – San Francisco, 1898) élvezte leginkább Liszt Ferenc baráti vendégszeretetét Weimarban. Liszt Ferenc nagy örömmel fogadott a házában minden magyar vendéget, hosszan és részletesen érdeklődött a politikai és társadalmi helyzet alakulásáról Magyarországon. Bár kapcsolatait külföldieknek is rendelkezésre bocsátotta, honfitársai sorsát különösen szívén viselte. Liszt Ferenc 1849. december 30-án kelt, ismeretlen személyhez írt, francia nyelvű levele ékesszóló bizonyítéka nemcsak Liszt hazafias érzéseinek, hanem a gyakorlatias találékonyságnak is, amellyel a magyar emigránsok életét nemcsak szóval, hanem tettel is révbe juttatni próbálta. Liszt Ferenc igen kiterjedt levelezése leginkább az 1890 és 1915 között kiadott La Mara kötetek (Franz Liszt's Briefe) által ismert. La Mara (Ida Marie Lipsius [Lipcse, 1837 – Schmölen, 1927]) igen gyakran cenzúrázta a leveleket, sokszor egész bekezdéseket kihagyott. Egyébként Liszt levelezőkönyveit használta, amelyekben Liszt „könyvelte”, kinek mikor mit írt. A 20 kötetet meghaladó Liszt-levelezésből a valóságban levél formájában ennek töredéke van meg, bár az is számottevő. A budapesti Liszt Emlékmúzeum 215 eredeti Liszt-levelet őriz. Az 1850 előtti levelek sokkal ritkábbak a későbbieknél, a fennmaradt levelek alig egy hatoda 1850 előtti. A kiadott Liszt-levelek eredetijének felbukkanása is jelentős, mert ilyenkor kiderül, a nyomtatott változat helyes-e, teljes-e. A szóban forgó levél kiadatlan, 2015-ös felbukkanásáig tartalma ismeretlen volt. A benne említett művész személye (Mezey) is ismeretlen. A levél különös értéke abban rejlik, hogy néhány ismert hazafias levelétől eltérően, amelyben csak érzelmeiről ír, itt Liszt hazafias érzelmeiből fakadó tettrekészségéről is tanúságot tesz. A dokumentum mély és elkötelezett magyarság-tudatának egy új és eredeti bizonyítéka. A levél a kulturális örökség kiemelkedő jelentőségű, pótolhatatlan eleme, mert az a 19. századi magyar történelem, zenetörténet, valamint Liszt Ferenc életműve és személyisége kutatásának publikálatlan, forrásértékű levéltári dokumentuma. |
|
|
|
|
|
