| MEGNEVEZÉS: |
A bécsi Kaunitz palota és kertje, 1759-1761 |
| KOR: |
1759-1761 |
KELETKEZÉS HELYE: |
Bécs |
| ANYAG: |
vászon |
| TECHNIKA: |
olaj |
| MÉRET: |
magasság: 134.00 cm; szélesség: 237.00 cm |
| LEÍRÁS: |
A kompozíció emelt nézőpontból, lenyűgöző topográfiai pontossággal ábrázolja az 1695–98-ban épült, majd a 19–20. században lebontott mariahilfi Kaunitz palotát és annak franciakertjét, amely mögött kilátás nyílik Bécs déli-délkeleti részére. Balra a látványt a Mariahilfi templom, jobbra a palota tömbje zárja le. A templom körüli házak pittoreszk rendezetlensége a kert labirintusának, sétányainak és virágágyásainak szabályos geometrikus formáit ellenpontozza. A távolban többek között a Karlskirche, a Salesianerinnenkirche, a Gardekirche és a Paulinerkirche épületét, a Belvederét, valamint a Wien folyó gáttal duzzasztott szakaszát fedezhetjük fel. A kép főszereplője a nyári rezidencia tulajdonosa, Mária Terézia államkancellárja, Wenzel Anton von Kaunitz-Rietberg herceg (1711–1794), aki szolgák és titkára társaságában jelenik meg a teraszon, aranyszegélyes, gyöngyszürke bársonykabátban és térdnadrágban. Öltözetét az Aranygyapjas Rend vörös szalagja egészíti ki, amelyet 1749-ben kapott érdemei elismeréseként. Az alacsony horizontvonalnak köszönhetően a képtér bő felét a szürkés ég tölti ki. |
| JELZÉS: |
jelzés nélkül |
| JELENTŐSÉGE, VÉDÉS INDOKA: |
A festmény a budapesti Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből magánszemély által visszaigényelt tételként került a műtárgyfelügyeleti hatósághoz, a védési eljárás ennek nyomán indult meg 2016 októberében. A festmény a velencei settecento festészet Magyarországra került emlékanyagának kimagasló jelentőségű, egyedülálló darabja. A szakirodalomban a képet mindig is Bernardo Bellotto főművei, és a velencei vedutafestészet legreprezentatívabb példái között tartották számon. A kompozíció emelt nézőpontból, lenyűgöző topográfiai pontossággal ábrázolja a Johann Bernhard Fischer von Erlach által tervezett, Albrecht von Albrechtsburg megrendelésére 1695-1698 között épült, majd a 19-20. században lebontott mariahilfi Kaunitz palotát és francia kertjét, amely mögött kilátás nyílik Bécs déli-délkeleti részére. A kép főszereplője azonban nem a palota, illetve a város, mint azt a művész korábbi művein megszokhattuk, hanem a nyári rezidencia tulajdonosa, Mária Terézia államkancellárja, Kaunitz herceg, aki 1759-ben vásárolta meg a palotát. A mariahilfi palotát és Kaunitz képgyűjteményének egy részét 1814-ben Esterházy Miklós herceg, a nagy képtárépítő vásárolta meg. 1815 és 1865 között a palota tizenegy terme adott otthont az Esterházy-képtárnak, amelyet Bécs egyik nevezetességeként tartottak számon, s innen került rövidesen a Magyar Állam vásárlása révén Pestre, és ott mindmáig a Szépművészeti Múzeum Régi Képtárának gerincét alkotja. A képet Bellotto 1759-1761 között festette Kaunitz herceg számára. A művész 1759 elején Drezdából, II. Frigyes Ágost szász választófejedelem udvarából érkezett Bécsbe, ahol mindössze két év alatt összesen 16, bécsi és Bécs környéki kastélyokat bemutató látképet festett: ezen a képen kívül tizenhármat Mária Terézia számára, kettőt pedig Liechtenstein herceg megrendelésére. A bécsi sorozat fontos állomása Bellotto pályájának, amelyet nagybátyja, Antonio Canale (Canaletto) műhelyében kezdett, a technikai alapok, illetve a fény-árnyék ellentétek pontos és érzékeny tolmácsolásának elsajátításával. A festmény származása évek óta kutatás tárgyát képezi. A festmény a herceg 1794. évi halála után a Kaunitz család tulajdonában maradt, majd házasság révén az Andrássy családhoz került. 1838-ban az austrerlitzi kastélyban volt, majd továbbra is a család tulajdonaként (1908 előtt) Pestre, az Esterházy utcai palotába került. Itt Andrássy Géza gyűjteményének darabjaként említi meg a Vasárnapi Újság 1911. június 18.-i számának cikke is. A festmény az adatok alapján Andrássy Géza 1938-ban bekövetkezett haláláig a tulajdonában maradt, ezt követően sorsa a múzeumba kerülésig nem ismert. A leltári bejegyzések és egyéb források szerint a kép 1951-ben a Nehézipari Külkereskedelmi Vállalattól (NIKEX-től) került be a Szépművészeti Múzeumba, beleltározására 1952-ben került sor. A festmény a velencei vedutafestészetben betöltött művészettörténeti jelentősége, kiemelkedő kvalitása, az Esterházy gyűjteményre vonatkozó dokumentum értéke, valamint a magyarországi gyűjtéstörténetben betöltött szerepe miatt a magyar és az egyetemes kulturális örökség kiemelkedő jelentőségű és pótolhatatlan eleme. |
|
|
|
|
|
