| MEGNEVEZÉS: |
Mária imádja Gyermekét |
| KOR: |
1480 körül |
KELETKEZÉS HELYE: |
|
| ANYAG: |
fa |
| TECHNIKA: |
faragott, aranyozott, tempera |
| MÉRET: |
magasság: 76.00 cm; szélesség: 50.50 cm;
egyéb méret(ek): Kerettel együtt: 108x75x11 cm |
| LEÍRÁS: |
Festmény, korabeli díszkerettel.
A táblakép: távolba nyúló lankás-dombos tájháttér előtt jobbra térdel a vörös ruhás, kék köpenyes Mária. Háromnegyed profilból ábrázolt fejét lehajtja, és kezét összetéve, adoráló mozdulattal fordul a földön előtte fekvő fia felé. Hosszú, szőke haját fátyol borítja, ruháját fehér öv fogja össze. Bal vállát a Stella Marisra, Regina Coelisre utaló csillag díszíti. A mezítelen Gyermek részben anyja piros ruháján, részben egy antikizáló kőfaragányra terített fehér kendőn fekszik. Anyja gesztusára élénken reagál, felnéz rá, jobb lábát és karjait felé nyújtja. A két főalak mögött kanyargó út indul, amely baloldalt egy sziklacsoport mellett vezet el. A szikla aljában nyíló barlangban a bűnbánó Szent Jeromos térdel. Világos tunikát visel. Balra fordul és mellét a jobb kezében tartott kővel csapkodja, melynek következtében vére kicsordul. Előtte a földön a piros bíborosi kalapja fekszik. A szikla felső teraszán a jobbra forduló, barna csuhás Assisi Szent Ferenc térdel, karját maga elé nyújtja. Fölötte a magasban, fák fölött Krisztus jelenik meg szeráf alakjában, ami alapján ez a mellékjelenet Szent Ferenc stigmatizációjaként azonosítható. A barlang bejáratánál egy szarvas áll, kissé messzebb egy másik szarvas legel. A távolba vezető út a sziklától jobbra indul tovább, és egy erdőrészletet megkerülve egy erődített, tornyos épületcsoportig vezet el. A messzeségben alacsony hegyek között szélesen elterülő folyó látható. A képmező felső lezárásában a Szentlélek Galambja jelenik meg egy sugárzó, aranyozott felhőkoszorúban.
A keret: a faragott, festett és aranyozott keret félköríves lezárású. Fent egy akrotérion, az ívindításoknál egy-egy rozettás voluta és félpalmetta díszíti. Kékre festett bélletében pastigliából készült csillagok. A lábazat frízében az Üdvözlégy kezdő szavaiból álló felirat: • AVE • MARIA • GRATIA • PLENA • („Üdvözlégy Mária, malaszttal teljes” – Lukács 1:28, 1:42). A latin nyelvű, antikvabetűs szöveg két oldalán egy-egy lófejpajzs látható, címerábrázolások olvashatatlan maradványaival. A szavakat elválasztó pontokat és a címereket bekarcolt sugarak veszik körül, a betűközöket bekarcolt kalászminta díszíti. |
| JELZÉS: |
jelzés nélkül |
| JELENTŐSÉGE, VÉDÉS INDOKA: |
A festmény 2017-ben egy budapesti aukciósház kínálatában került a hatóság látókörébe, aukcionálása előtt hivatalból indult meg védési eljárása. A festményt korábban a múzeumi kutatás sem ismerte. A 15. századi festmény és a szintén 15. századi aranyozott, faragott kerete eredetileg feltehetően nem tartozott egymáshoz; azonban külön-külön, egyedileg is értékelhető elemei kulturális örökségünknek. A keret és az egykor hozzá tartozó kép egy úgynevezett „colmo da camera”, azaz egy íves lezárású, kisebb méretű, faragott keretű tabernákulum. A 15. századi inventáriumokból és egyéb forrásokból kiindulva a „colmo da camera” a reneszánsz otthonokban leggyakrabban fellelhető képtípus volt. Elsősorban magánájtatosság célját szolgálta, de dekoratív funkcióval is rendelkezett. Az „AVE MARIA GRATIA PLENA” felirat a 14. század végétől – 15. század elejétől széles körben elterjedt volt a firenzei Madonna-képeken. A feliratot közrevevő címerek a keretbe tartozó eredeti művet megrendelő házaspár tagjaié lehettek; a keretrészletek kialakítása igényes mesterre, vagy megrendelőre utalnak. A keret díszkeretként szolgált, azaz a fatáblától függetlenül készítették el és csak utólag helyezték el benne a festményt. A 15. századi, eredeti formájukban fennmaradt keretek, kiváltképp az eredeti colmo da camera- díszkeretek világszerte ritkaságnak számítanak; a hazai műtárgyállományban mindössze néhány 15. századi díszkeret található, colmo da camera-keretből pedig egyedül az itt tárgyalt darab ismert. A festmény ismeretlen alkotójának stílusában Verrocchio-hatás érződik a legerősebben. A toszkán festészetben a Gyermekét imádó Mária a 15. század második felének egyik legnépszerűbb témája; a 15. század utolsó harmadában igen sok, az itt tárgyalt festményhez hasonló kompozíciójú festmény készült Firenzében. Kompozíciója a Verrocchio műhelyében tanult festők és a Verrocchio-követők között is gyakori volt. A hazai emlékállományban nem sok mű képviseli Verrocchio rendkívül jelentős hatását a 15. század végi közép-itáliai és laziói festészetre. A legjelentősebb a Verrocchio műhelyében készült reneszánsz oltárkép, amelyet a Szépművészeti Múzeum őriz (ltsz. 1386). Ami a témát illeti, a „Mária imádja Gyermekét” témának itt tárgyalt kompozícionális variánsa a Szépművészeti Múzeum állandó kiállítási anyaga között nem szerepel, a raktári anyagában egy miniatűr változatban van jelen (Sienai festő, 1460–1470 körül, ltsz. 24). A Keresztény Múzeum állandó kiállításán van egy hasonló ikonográfiájú kép (Giovanni di Paolo, 1470 körül), de az egy triptichon-oltárképből, nem colmo da camerából származik. Bár a festmény alkotóját nem ismerjük, de az egyértelmű, hogy nem a korszak legismertebb alkotói között kell keressük: a mű nem egyenletes színvonalon készült, egyes részletei eltérő kvalitásúak. A festmény egészét tekintve a legjobb kvalitású része a tájképi háttér, amely sokrétűen, perspektivikusan és levegő érzékeltetésével van megfestve. A hagyomány szerint a festmény Id. Pálffy János gróf (Pozsony, 1829. augusztus 12 – Bécs, 1908. június 2.) műgyűjteményéhez tartozott, majd az ő ajándékaként került uradalmi felügyelőjéhez, Koderle Emilhez. 1937-ben Bolza Mária vásárolta meg – saját szavaival – „Izsák műkereskedő közvetítésével, aki szerint a Pálffy-gyűjteményből származik Pálffy gróf jószágkormányzójától, aki azt munkadíj fejében kapta”. Bolza Mária a képet 1958-ban leányának, Kacskovics Sándorné Zichy Margitnak ajándékozta tovább, 1968-tól pedig egy magyar műgyűjtő tulajdonába került. Bár a festmény Pálffy-gyűjteményből való származása adatokkal egyelőre nem alátámasztható, típusa mindenesetre beilleszthető a Pálffy János ízlésének megfelelő képek sorába: a grófnak számos 15. századi Madonna-képe volt, elsősorban a pozsonyi palotájában, a bazini várkastélyban és a bajmóci várban. Összegezve megállapítható, hogy a festmény keretével együtt komoly ritkaságnak tekinthető: a hazai emlékanyagban ebből a korszakból reneszánsz fatábla kép nagyon kevés van, és a Szépművészeti Múzeum gyűjteményében is csak egyetlen ilyen ábrázolási típusú mű van. De általánosságban is igaz, hogy ilyen típusú, lakásokban magánáhítatra használt kép nagyon kevés maradt fenn, az ilyen nagyméretű pedig kifejezetten ritkán, hiszen a magánáhítat céljára készült oltárok jellemzően hordozható méretűek voltak. A reneszánsz keretnek és festménynek ilyen, stíluskritikailag egymáshoz tartozó együttese szintén kivételesnek mondható. Mindezen túl a festményt kulturális örökségünk kiemelkedő jelentőségű elemévé teszi a kiváló magyar provenienciája is: ismereteink szerint a 20. század elején még az egyik legjelentősebb magyar arisztokrata magángyűjtemény darabja volt, és származástörténete napjainkig levezethető. |
|
|
|
|
|
