| MEGNEVEZÉS: |
Zománc falikép a pécsi Megye utcai egykori fiú nevelőotthon lépcsőházában, 1972 |
| KOR: |
1972 |
KELETKEZÉS HELYE: |
Pécs, Bonyhád |
| ANYAG: |
vaslemez |
| TECHNIKA: |
zománcozott |
| MÉRET: |
magasság: 360.00 cm; szélesség: 225.00 cm;
egyéb méret(ek): egységek mérete (összesen 40 darab): 45,5 x 45,5 cm |
| LEÍRÁS: |
Négyzetes egységekből álló, helyspecifikus alkotás. Fehér alapon vörös és zöld, nyolcas formájú geometrikus alakzat. Geometrikus elemekből építkező kompozíció, a négyzetes és háromszögű formák egy Möbius-szalagot adnak ki, piros-fehér-zöld színben. |
| JELZÉS: |
|
| JELENTŐSÉGE, VÉDÉS INDOKA: |
A pécsi egykori fiú nevelőintézet helyiségeit díszítő nagyméretű zománcozott falképek, köztük Pinczehelyi Sándor (Szigetvár, 1946 – ) művének védési javaslata 2016 októberében érkezett a Műtárgyfelügyeletre. A védési szakvéleményeket a többszörös gyűjtőköri, kutatási érintettség miatt több közgyűjteménytől is be kellett kérni (Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár, Iparművészeti Múzeum, Janus Pannonius Múzeum). A négy falkép funkciója szerint ugyanannak az épületnek a belső terét díszíti és egy időben készült, kompozicionális egységet képez. 1972-ben készültek, és – a korszak többi, mára elpusztult, vagy eltűnt alkotásai mellett, szinte kivételként – ma is az eredeti helyükön találhatók. A falképeket a Pécsi Műhely tagjai tervezték és a Bonyhádi Zománc Művek készítette el. Helyspecifikus alkotások, melyeket a nyílások és a falak méreteinek figyelembe vételével terveztek. A zománcképek nem régen kerültek a kutatás látókörébe. A szakirodalom már korábban is feldolgozta a Pécsi Műhely munkásságát (ld.: Aknai Tamás: A Pécsi Műhely, Jelenkor Kiadó, 1995, és Pécsi Műhely Nagy Képeskönyv, Alexandra Kiadó, 2004), közelmúltban pedig több kiállítás foglalkozott kifejezetten a hatvanas, hetvenes évek absztrakt művészetével és az épületdíszítő művekkel is (pl. Pécsett az m21 Galériában, a Szombathelyi Képtárban és a Ludwig Múzeumban rendeztek kiállítást a „Párhuzamos avantgárd. Pécsi Műhely 1968-1980” címmel, valamint a Kiscelli Múzeum és a Kassák Múzeum közösen rendezett kiállítást „Karl-Heinz Adler és a magyar absztrakció” címmel.) A védésre javasolt művek szakirodalmi feldolgozottsága, közlése alapján tehát nemcsak a keletkezésük története ismert, hanem az alkotói életművekben és tágabb összefüggésben is elhelyezhetők, értékelhetők. A négy zománckép a tervezésük és őrzési helyük kapcsán is összefügg: három mű (köztük Pinczehelyi Sándoré is) az épület lépcsőházában található, egy pedig a mellette lévő helyiségben. Az alkotók: Kismányoky Károly (Pécs, 1943 – ), Szíjártó Kálmán (Szigetvár, 1946 – ), Ficzek Ferenc (Pécs , 1947 – Pécs , 1987) és Pinczehelyi Sándor (Szigetvár, 1946 – ). A terveket a mecseknádasdi szimpóziumon készítették 1971-ben. Maguk a zománc faliképek 1972-ben, a Lantos Ferenc vezette utolsó bonyhádi szimpóziumon készültek, felszerelésüket pedig az alkotók az intézményben gondozott gyermekek közreműködésével végezték el. A Pécsi Műhely tevékenysége (1970-től) kiemelkedik a magyar neoavantgárd művészet, így a magyar képzőművészet történetében. Ezen belül a négy zománckép a Pécsi Műhely korai korszaka egyik legjellemzőbb műformájának, a zománcozott fémlemezekből összeállított beltéri muráliáknak legreprezentatívabb és egyetlen in situ fennmaradt együttesét képezi. A Bonyhádi Zománcművészeti Alkotótelep szintén úttörő volt a maga nemében: ez volt az első ipari művésztelep az országban, az alkotók új műfajokkal és technikákkal kísérletezhettek. Itt készültek Lantos Ferenc és a Pécsi Műhely nagyméretű geometrizáló zománc falburkolatai, amelyek közül a négy pécsi falképen kívül mára szinte az összes megsemmisült vagy eltűnt a középületekről. Ezek a művek egyszerre kordokumentumai a magyar avantgárd absztrakciós törekvéseinek, és a Pécsi Műhely korai időszakának, amikor a környezetépítés, a vizuális nevelés és az absztrakt művészet rövid időre összhangba került. A szakvélemények kiemelik, hogy a művekben olyan törekvések jelennek meg, amelyeknek az egyének művészi pályáján is jelentős szerepük volt. Pinczehelyi Sándor a magyar neoavantgárd egyik legfontosabb művésze, korai geometrikus művein is megjelenik későbbi konceptuális gondolkodásmódja. A hetvenes évek korai zománcmunkái után kísérletezik geometrikus térelemek városi és táji környezetbe helyezésével, fotókonceptualizmussal, filmkészítéssel. Festészeti és szeriális munkáin visszatérő motívum a magyar nemzeti és politikai identitáshoz kapcsolódó szimbólumok (nemzeti színek, paprika, sarló, kalapács, utcakő, stb.) ironikus használata. A fiúotthon számára létrehozott kompozíció azért is kiemelt jelentőségű, mert Pinczehelyi későbbi munkásságában fontos szerepet kap mind a Möbius-forma, mind a piros-fehér-zöld színhasználat, tehát ez a mű összegzi és egyben előre is vetíti a művész egyik jellegzetes kifejezési formáját. Ezen kívül két hasonló zománcról tudunk Pinczehelyi munkásságában, de csak ez az egy maradt meg in situ, eredeti építészeti környezetében. Az épület funkciója jelenleg is az eredetihez hasonló, tulajdonosa az önkormányzat. A képeket a művészek ajándékozták az önkormányzatnak. (Ez lehet az oka annak is, hogy az 1964 és 1990 közötti köztéri országos képzőművészeti cenzúra intézményének adatbázisában, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus Adattárában a mű dokumentációja nem található.) A falképek önmagukban is veszélyeztetettek, hiszen az épülettel eszmei értelemben egységet alkotnak, azonban egy funkcióváltás, vagy belső átalakítás során könnyen áldozatul esnek, jelen esetben az is fontos tényező, hogy az épület és azt díszítő zománcképek nem állnak műemléki védelem alatt. Mindezek alapján egyértelműen megállapítható, hogy a pécsi zománcképek egyenként és egységükben is a 20. század második felében kibontakozó magyar művészeti irányzat, a neoavantgárd absztrakciós törekvéseinek különleges és jelentős, mára már ritkának is tekintendő alkotásai, kulturális örökségünk védendő emlékei. |
|
|
|
|
|
