| MEGNEVEZÉS: |
Arisztokrata hölgy képmása, 1624 |
| KOR: |
1624 |
KELETKEZÉS HELYE: |
|
| ANYAG: |
tölgyfa |
| TECHNIKA: |
olaj |
| MÉRET: |
magasság: 68.00 cm; szélesség: 55.00 cm |
| LEÍRÁS: |
Vágott, buggyos ujjú, a mellrészen ezüst szálakkal szövött alapon aranyszálas levelekkel díszített, csipkés, fehér körgalléros fekete ruhát viselő szőkésbarna hajú, barnaszemű nő szembenézetben ábrázolt mellképe. Nyakában arany-fekete medál, alatta vastag, igazgyöngyökből font hurka, a derékon vékony ékszeröv, a hajban násfa és koronaszerű csipkedísz. Semleges, sötétszürke háttér, jobbra középtájt felirat: "Aetatis 33. / A. 1624 / M. Mierveld". |
| JELZÉS: |
jobbra középtájt: "A. 1624 / M. Mierveld" |
| JELENTŐSÉGE, VÉDÉS INDOKA: |
A festmény 2016-ban egy budapesti aukciósház kínálatában került a műtárgyfelügyeleti hatóság látókörébe, védési eljárását a gyűjtőkörileg illetékes szakértő közintézmény, a Szépművészeti Múzeum javaslatára indította meg. A festmény a művész egyetlen jelenleg ismert jelzett és datált műve Magyarországon. Hazánkban a Szépművészeti Múzeum Régi Képtárban négy portrét őriznek, mely e festővel összefüggésbe hozható. Három ezek közül műhelymunkának minősül (Női képmás, Ltsz.: 324.; Orániai Móric herceg portréja, Ltsz.: 325; Idős férfi képmása, Ltsz.: 321. Mindhárom az Eszterházy-gyűjteményből) a negyedik egy 1991-es szerzemény, melyet a szakkutatás a festőnek attribuált (Férfi képmás, 1601-1606, Ltsz.: 91.2.). A festmény hazai származástörténetéről a következő ismeretekkel rendelkezünk. A 19. század utolsó évtizedeiben került a Budapesten letelepedett Groedel Hermann (1856 – 1930) gyűjteményébe. A századfordulón az Andrássy úti villanegyedben több házat építő és birtokló Groedel család műgyűjteményének talán utolsó ismert jeles darabja a szóban forgó festmény. A mű 1930-tól Groedel Irén (1897 – 1983) tulajdonában, 1983-1986 között a Dr. Sváb József (1922 – 1986) a biometria hazai tudósának tulajdonában, 1986-tól örököseinek tulajdonában volt. A delfti aranyműves Jan Michiels Miereveld (1528 – 1612) rendkívüli kézügyességű gyermeke Michiel Jansz van Mierevelt (Miereveld) (Delft, 1566 – Delft, 1641) már 8 évesen olyan híres volt rendkívüli kalligráfiájáról, hogy a kor meghatározó művészeti írója Karel van Mander is megemlékezett róla. Ebből az ügyes kezű gyermekből felnőtt korára a 17. századi Hollandia egyik legkeresettebb és elismertebb portréfestője vált. Azon ritka mesterek közé tartozott, akik portrék festéséből életük végére a vagyonos polgárok közé emelkedtek. A technikai készségeket, a kifinomult kézi munkát kívánó ügyességet volt kitől örökölnie, hiszen apai ágon aranyműves, anyai ágon üvegfestő felmenőkkel dicsekedhetett. Tanulmányait 1578 és 1578 között a delfti Willem Willemsz-nél kezdte 1581 és 1583 között Antoine Blocklandt (1533/1534 – 1583) műhelyében Utrechtben sajátította el a mesterséget. 1589-ben visszatért szülővárosába, Delftbe, ahol már vezető funkciót töltött be a Szent Lukács céhben 1590-ig, majd 1611 és 1612 között. Elsősorban az arcképfestés műfajában jeleskedett, de készített mitológiai témájú műveket és konyhai csendéleteket is. Kezdetben csak a gazdag helybéli polgárok és mesteremberek portréit festette, de 1607-től, mint a kormányzó udvari festőjét foglalkoztatták Hágában. Hírnevét és karrierjét orániai Móric hercegről készített portréinak sora és azok számtalan replikája alapozta meg. Az orániai hercegi család tagjain túl az egész ország arisztokráciáját festette és a Hágában tartózkodó külföldi diplomaták portrémegrendeléseinek tett eleget. Ezen munkái révén úgy vált nemzetközileg ismertté, hogy soha nem tette ki a lábát Hollandia területéről. Ugyan tagja volt 1625-ben a hágai Szent Lukács festőcéhnek is, de kérdéses, élt-e valaha is folyamatosan Hágában. Nagy műhelyt vitt, sok igen kiváló festőt alkalmazott segédként. Segédei között találjuk fiait, Pieter Mierevelt-et (1596 – 1623) és Jan Mierevelt-et. (1604 – 1633), valamint tanítványait Hendrick Cornelis van Vliet-et (1611/1612 – 1675) Anthoine Palamedeszt (1601 – 1673) és Paulus Moreelset (1571 – 1638). Műterme szinte manufaktúra-szerűen, mint egy „portretfabriek” működött, racionális fázisokra bontotta a portrékészítés lépéseit. Kompozíciós és festéstechnikai sémákat dolgozott ki az egész-, a háromnegyed-, és a félalakos, valamint a mellképek készítésére és ezeket segédeivel replikák előállítására is kiváló minőségben alkalmazta. Meglehetősen gyorsan dolgoztak, hiszen a szakkutatás ma több ezerre becsüli a műhely által készített portrék számát. Mierevelt szinte egyedül vitt Delftben ilyen hatékony, egy festői képtípusra specializálódott műhelyt egészen 1625-ig, mikor is az újabb stílus képviselője Gerrit Honthorst (1590 – 1654) kezdte elhódítani tőle a megrendelők egy részét. Művészetének ismertségéhez már saját korában is jelentősen hozzájárultak unokája Willem Jakobs Delff II. (1641 – 1661) által műveiről készített rézmetszetei. Az 1624-re datált Arisztokrata hölgy képmása jól illusztrálja a sikerei csúcsán lévő Michiel Jansz van Mierevelt kiforrott, érett festői stílusának minden erényét. Sajnos a 33 éves, előkelő hölgy személyét a szakértőnek a rendelkezésre álló adatok alapján eddig nem sikerült azonosítania, de öltözete és ékszerei alapján feltételezhető, hogy az orániai hercegi család egyik tagja. Az ábrázolt személyiségének rutinos festői megjelenítése, az arc formakarakterének pontos és érzékletes, érzelem gazdag festésmódja révén a kompozíció Mierevelt legjobb korszakának karakteres művei közé sorolható. Ezentúl a technikai kivitelezés különösen a ruházat, ezen belül is a csipkék formaképzésében érzékelhető rendkívüli mesterségbeli kvalitás ma is erős hatást gyakorol a nézőre. A semleges szürke háttér előtt megjelenő mellképen, a társadalmi reprezentáció fontos elemeként megfestett öltözet minden eleme – a vágott, buggyos ujjú ruha, a mellrészen ezüst szálakkal szövött alapon aranyszálas levéldíszekkel, a derék vonalát hangsúlyozó ékszer minőségű öv, a vállakon átvetett és középen elöl egy medálszerű, ékszerrel összefogott aranylánc, a medál alatt függő vastag, igazgyöngyökből font „hurka”, a hajat díszítő csipke „korona”, és a násfaszerű ékszer a hajban – az arc eleven, hiteles karakterének hangsúlyozását szolgálja. A fehérbőrű, de pirospozsgás, szőkés hajú, kedves tekintetű hölgy holland típus. Harminchárom évesen már több gyermek anyja lehetett, férje minden bizonnyal korának befolyásos és tehetős embere. Nem lehetetlen, hogy festményünknek egykor egy férfit ábrázoló párdarabja is létezhetett. A hölgy személyére és lehetséges férjére a további kutatások adhatnak majd választ. Tekintettel arra, hogy Miereveltnek, a 17. századi Hollandia egyik legkeresettebb és elismertebb portréfestőjének a vizsgált képen kívül egészen biztosan saját kezű műve – sem köz-, sem ismert magángyűjteményben – nincs Magyarországon, valamint a festmény kvalitása is elsőrangú, a mű ismert hazai származástörténetére is figyelemmel a hazai és egyetemes képzőművészeti örökségünk kiemelkedő jelentőségű és pótolhatatlan elemének tekintendő. |
|
|
|
|
|
