| MEGNEVEZÉS: |
Deák Ferenc "A szólásszabadságról" címmel 1839. október 2-án elmondott parlamenti beszédének az országgyűlési gyorsíró által leírt tisztázata |
| KOR: |
1839. október 2. |
KELETKEZÉS HELYE: |
Pozsony |
| ANYAG: |
papír |
| TECHNIKA: |
kézírás, tinta |
| MÉRET: |
terjedelem: 3.00 oldal |
| LEÍRÁS: |
Az irat két szövegváltozatot tartalmaz, egy egybefüggő kézírással írt eredetit és egy hozzáírt korrektúrát, mely tartalmi szempontból pontosítja az eredeti gondolatmenetet. Az 1839. október 2-án elhangzott felszólalás tartalma: a szólás- és sajtószabadság ügye. |
| JELZÉS: |
|
| JELENTŐSÉGE, VÉDÉS INDOKA: |
A budapesti antikvár árverésen 2016 áprilisában felbukkant irat Deák Ferenc (Söjtör, 1803 – Budapest, 1876) „A szólásszabadságról” címmel 1839. október 2-án elmondott parlamenti beszédének az országgyűlési gyorsíró által leírt, 3 oldal terjedelmű tisztázata. Deák beszédei az 1880-as években nyomtatásban is megjelentek Kónyi Manó (Kaposvár, 1842 – Budapest, 1917) gondozásában. A szóban forgó felszólalás „A szólás szabadságán ejtett sérelmekről, különös tekintettel a Curia eljárására és itéleteire” címmel olvasható a kötetben. A tisztázat és a nyomtatásban megjelent beszéd azonban több ponton is eltér egymástól. Sőt, az irat önmagában is két szövegváltozatot tartalmaz: egy egybefüggő kézírással írt eredetit és egy hozzáírt korrektúrát, mely tartalmilag pontosítja az eredeti gondolatmenetet. Jelenleg tehát legkevesebb három szövegváltozatot ismerünk: a tisztázat egybefüggő kézírással írt szövegét, annak korrektúra-szerű kiegészítéseit, valamint a nyomtatásban megjelentetett változatot. Az átjavítások eddig nem ismert adalékokkal szolgálnak annak vizsgálatához, hogy Deák hogyan formázta, fogalmazta újra mondanivalóját. A korrektúrázott, második változat összevetése a nyomtatásban megjelent beszéddel pedig szónoklattani szempontból szolgál újdonságokkal. Deák 1839. október 2-án elhangzott felszólalásának előzménye az 1830-as évek felségsértési és hűtlenségi büntetőperei és a sajtószabadság kérdése volt. Az 1835–1838 közötti időszakban V. (Habsburg) Ferdinánd (Bécs, 1793 – Prága, 1875) kormányzata a közélet húsz ellenzéki szereplője ellen indított politikai pereket a Királyi Táblán. E felségsértési, „hívtelenségi és becstelenségi” perek célja az országgyűlési reformer ifjak politikai életből való kiiktatása és a rokonszenvezők megfélemlítése volt. A közöttük is jelentős szerepet vállaló báró Wesselényi Miklóst (Zsibó, 1796 – Pest, 1850) kétszer is perbe fogták. Wesselényi 1834. december 9-én, a szatmári vármegyegyűlésen elmondott beszédében többször kritizálta az uralkodót és kormányát. Az örökváltság érdekében elmondott, bírálatot is tartalmazó felszólalásáért a következő évben eljárást kezdeményeztek ellene, hűtlenség vádjával. A lassan folyó büntetőperben elvitatták Wesselényitől, hogy joga lenne a kormányt kritizálni, ezért jogi védelmének alapja a szólásszabadság eszméje lett. A védőbeszéd megalapozása – a Deákkal és a vádlottal is szoros egyeztetésben lévő – Kölcsey Ferenc (Sződemeter, 1790 – Szatmárcseke, 1838) érdeme volt, ahogy ő segített a Kossuth Lajos (Monok, 1802 – Torino, 1894) és Lovassy László (Nagyszalonta, 1815 – Nagyszalonta, 1892) elleni perek vádlotti védelmének kidolgozásában is. Kölcsey egészsége a megfeszített munka és a megfélemlítés légköre miatt oly mértékben megrendült, hogy mire a büntetőperben a védőbeszéd elmondásához, majd az ítélethozatalhoz jutottak, már nem volt az élők sorában. A per során Wesselényi hűtlensége nem volt bizonyítható, ennek ellenére a bárót 1839. január 31-én háromévnyi börtönre ítélték. A Wesselényi-pert, s ennek kapcsán a kormánykritikai megnyilvánulások, tágabban a szólás-, és a sajtószabadság ügyét a közvélemény kitüntetett figyelemmel követte. Deák Ferenc ezt a lehetőséget arra használta fel, hogy a szólásszabadság ügyét az 1839–40-es országgyűlés elé vigye. Wesselényi védelmében már évek óta napirenden tartotta a szólásszabadsági perek ügyét, ilyen formán elősegítette, hogy az ellenzék viszonylag egységesen lépjen fel az országgyűlésen a perbefogottak, valamint a megsértett törvények védelmében. Ennek ellenére nem volt egyszerű dolga: egymással nem egyeztetett – sokszor csak részben „összeférő” – követutasításokat kellett a siker érdekében összehangolnia. Deák politikai zsenijét mi sem igazolja jobban, minthogy 1840 májusára elérte, hogy az uralkodó a sajtószabadság ügyében engedményeket tegyen. Deák Ferenc (Söjtör, 1803 – Budapest, 1876) „A szólásszabadságról” címmel 1839. október 2-án elmondott parlamenti beszédének az országgyűlési gyorsíró által leírt, 3 oldal terjedelmű, javításokat és kiegészítéseket tartalmazó tisztázata a 19. század magyar politika-, jog- és sajtótörténete, Deák Ferenc életműve, valamint a szónoklattan és latinos műveltség kutatásának nem publikált szövegváltozatokat tartalmazó, közgyűjteményi állományt kiegészítő, nélkülözhetetlen levéltári forrása, ezért a kulturális örökség kiemelkedő jelentőségű, pótolhatatlan eleme. |
|
|
|
|
|
