| MEGNEVEZÉS: |
Gróf Széchenyi István képmása, 1836 |
| KOR: |
1836 |
KELETKEZÉS HELYE: |
|
| ANYAG: |
vászon |
| TECHNIKA: |
olaj |
| MÉRET: |
magasság: 90.00 cm; szélesség: 71.00 cm |
| LEÍRÁS: |
Középkorú, szembeforduló férfi félalakos portréja, sötét, semleges háttér előtt. Haja, bajusza és körszakálla fekete, díszmagyar öltözetet visel, jobbját övére teszi, baljával kard markolatát fogja. Kabátja bal oldalán rendjelek.
Hátoldalon felirat: „Gróf Széchenyi István / természet után festette Barabás M. / 1836-ban.”
Vakkereten fent töredékes cédula felirattal: „dr. Ma[…]ak H[…] / […]laj”, lent töredékes cédula felirattal: "685" |
| JELZÉS: |
|
| JELENTŐSÉGE, VÉDÉS INDOKA: |
Az állami műemléki kastélykezelő szervezet kezelésébe került festmény védési eljárását a műtárgyfelügyeleti hatóság 2018 áprilisában hivatalból kezdeményezte. A festmény uigyanis már korábban egy vételi felajánlás során látókörébe került, és akkor számos fontos adatot sikerült a festményről és annak történetéről feltárni. A korabeli Széchenyi arcképek közül is kiemelkedő félalakos portré az 1830-as évekre már külföldön és Magyarországon is ismert portréfestő Barabás Miklós (Kézdimárkosfalva, 1810 – Budapest, 1898) műve. 1836 februárjában ugyanis Bihar vármegye elöljárói azzal a kéréssel fordultak gróf Széchenyi Istvánhoz, hogy képmását a megyeháza nagytermében elhelyezhessék. A gróf úgy vélte, praktikus volna Pesten modellt ülnie a képhez, festőként pedig Barabás Miklóst, akinek „szülőföldje Erdély, mintája Olaszország remekei” ajánlotta a megrendelők figyelmébe, akit így a megyei elöljárók „gyámolítják, elősegítik.” Barabás 1836-ban két portrét is készített Széchenyiről: „1835-ben Nov. 15-ikén jövék Pestre – itt festém. 1836-ban […]” „G. Széchenyi Istvánt élet nagyságban Bihar Vármegyének o[lajban] 400 [forintért], detto Hont Vármegyének 300 [forintért]. Barabás Miklós az 1836-ban készített mellképet megtartotta, s közel hat évtizeddel elkészülte után, 1897-ben rendelkezésre bocsátotta Zichy Antal (1823 – 1898) Széchenyi-életrajzának második kötetéhez illusztrációként. Ez volt az első alkalom, amikor reprodukció készült a képről. A festő halála után vejének, Szegedy-Maszák Hugónak (1831 – 1916) a Vasárnapi Újság 1908. április 5-i számában megjelent, Gróf Széchenyi István arczképe 1836-ból című, a gróf halálévfordulója (április 7.) alkalmából megjelent cikkében mutatja be a festmény keletkezésének körülményeit, közölve Széchenyi korábbiakban idézett levelét, valamint a festmény reprodukcióját is. Szegedy-Maszák Hugó a festő életrajzához készített megjegyzéseiben említi, hogy az 1908-as cikkben szereplő „[a festménynek] alapul szolgáló mellképét megvette 1908-ban a családtól [ti. Barabás Miklós leszármazottaitól] Széchenyi Dénes gr. koppenhágai követ, Imre nagykövet fia. A festmény Barabás Miklós és Széchenyi István kapcsolatának – melyet egyfelől korabeli anekdoták, másfelől kettejük feljegyzései (a gróf részéről a Napló, a festőtől a curriculum vitae) is segítenek kirajzolni – közvetlen bizonyítéka, s mint ilyen, kiemelkedő kultúrtörténeti fontosságú. Különösen értékes lehetett a kép a művész számára is, ezt mutatja, hogy a festő élete végéig magánál tartotta, leszármazottai pedig megőrizték, s a Széchényi-családnak értékesítették. A képmást Széchenyi István bátyjának, Lajosnak leszármazottai „váltották magukhoz” a 20. század elején, feltételezhetően ezen az ágon, Széchényi Dénes (1866 – 1934) családjában öröklődött tovább. A portré követhető provenienciája jelentőségét növeli. Külön-külön vizsgálva kettejük pályáját, Széchenyi István esetében egyre növekvő, már-már kultusszá fokozódó népszerűségének képi bizonyítékával állunk szemben. Az ábrázolásról számos változat maradt fenn, köztük egészalakos képpé kiegészítettek is, azonban az élet után készült képmás jelentőségével ezek nem érnek fel. A pályája elején Barabás Miklós felemelkedésében kiemelt súllyal bírt egy ilyen jelentős személytől kapott megbízás, így életútjának alakulásában is mérföldkőnek tekinthető a gróf képmása. A mű az életmű szempontjából és közvetlen előadásmódja okán, a korszakot kutató Szvoboda Dománszky Gabriella művészettörténész kifejezésével „nemesi ideálképként” művészettörténeti szempontból kiemelkedő alkotás. Ezért a portrét a művész életművében és a Széchenyi Istvánról készült ábrázolások ikonográfiájában betöltött jelentős szerepére, kiváló művészi kvalitására, valamint származástörténetére tekintettel, a múzeumi szakvéleményeket is figyelembe véve, a magyar kulturális örökség kiemelkedő jelentőségű és pótolhatatlan képzőművészeti alkotásának kell tekinteni. |
|
|
|
|
|
