| MEGNEVEZÉS: |
Harang (Kisberzseny, evangélikus harangláb, 1636) |
| KOR: |
1636 |
KELETKEZÉS HELYE: |
Bécs |
| ANYAG: |
bronz |
| TECHNIKA: |
öntött |
| MÉRET: |
átmérő: 44.50 cm |
| LEÍRÁS: |
Nyilvánosan látogatható őrzési helye: 8477 Kisberzseny, Széchenyi u. (templom melletti kert).
Koronájának fülei emberfej alakúak, felső kerületén két borda között felirat fut körbe: CHRISTIAN BERGER IN WIEN GOSS MICH ANNO MDCXXXVI. Alatta virágbimbós díszítés fut körbe, palástján kezében pásztorbotot tartó püspök képe (talán Szt. Miklós) látható. Hornyán három borda fut körbe, felfüggesztése és nyelve eredeti, 17. századi. |
| JELZÉS: |
körfelirata: CHRISTIAN BERGER IN WIEN GOSS MICH ANNO MDCXXXVI |
| JELENTŐSÉGE, VÉDÉS INDOKA: |
A Műtárgyfelügyelet a korábbi, az országban található legjelentősebb harangokat kiválasztó felmérés és csoportos védetté nyilvánítási munka kiegészítéseként, belső kezdeményezésre indította meg a kisberzsenyi harang védési eljárását. A többszörös gyűjtőköri, szakértői illetékesség miatt a védési eljárás során a Műtárgyfelügyelet szakvéleményt kért a Magyar Nemzeti Múzeumtól, és az Evangélikus Országos Múzeumtól, valamint külön állásfoglalást a nemzetközileg is elismert kampanológus, harangkutató Patay Páltól. A harang már korábban is ismert volt a magyar kutatás előtt, Patay Pál teljes körű feldolgozását adta, de szerepel a magyar harangokat bemutató internetes összesítésben is. A kisberzsenyi katolikus templom szomszédságában, de az evangélikus gyülekezet tulajdonában álló haranglábon lakó barokk harang története önmagában is érdekes. A harang készítésekor, az 1630-as években, a magyar ellenreformáció megindulásának az időszakában a hitélet felvirágzásnak indult, és számos közösség – többségük eredetileg evangélikus – rendelt harangot magának a török veszély ellenére (esetleg részben épp amiatt). A késői török korban ugyanis bronzöntő mesterek termékei közül nemcsak az ágyúknak volt fontos védelmi szerepük, hanem a harangnak is: adott esetben a támadások megelőzésére (a lakosok értesítésére) is használták. A korszak harangjait többnyire a Felvidékről, vagy mint a dunántúli községek több ízben is: Bécsből rendelték. Így a nem messze fekvő sorokpolányi r. kat. egyházközségben is hasonlóan Christian Berger harangöntő feliratos harangját őrzik, ami azonban már tárcsásan van felerősítve. Christian Berger mester talán a szintén bécsi Jacob Schultes műhelyében tanult, akitől a kisberzsenyi harang bimbós díszítését is átvette. A sopronújlaki templomban (ma Ausztriában: Neutal) szintén az ő harangját őrzik. Később ugyanez a harangöntő mester áttelepült Pozsonyba, ahol ágyúöntő lett, de harangöntéssel is foglalkozott, így a berhidai r. kat. egyház mára elpusztult 1643-as harangján már pozsonyi illetőségű mesterként szerepel. További elpusztult, bécsi harangok is kikerülhettek ugyanennek a mesternek a műhelyéből 1636-ban: így Kisrákos és Nagyrákos r.k. templomában, bár ezeknek a mesterét nem jegyezték fel. A levéltári források alapján egy másik történet is rekonstruálható. Kisberzsenynek ugyanis sosem volt saját evangélikus temploma, az itt élő evangélikusok mindig a szomszédos településekre, Kertára vagy Veszprémgalsára (egykor Zalagalsa) jártak templomba. A szakirodalomban kevés említés történik a kisberzsenyi evangélikusokról és a Canonica Visitatio-k is csak, mint szórvány említik. Ebből következően a harang keletkezésének évében (1636) nem voltak adottak a feltételek a Dunántúl ezen, töröktől veszélyeztetett részén, evangélikus gyülekezetek zavartalan működésére és saját harang beszerzésére. Ezért, ha a harangot nem az 1636-os öntése idején szerezték meg a kisberzsenyi evangélikusok, akkor feltételezhető, hogy azt a türelmi rendeletet után egy évvel kihirdetett királyi rendelet (a nemtanító szerzetesrendek feloszlatása 1782-ben) után állami leltárba vett katolikus templomi berendezések közül vásárolhatták. Ilyen vásárlásra (pl. szószékoltár, orgona) a környékbeli evangélikus templomokból is ismerünk több példát. Az előbbi érvrendszer mellett szól Patay Pál harangkutató véleménye is, mely szerint Dunántúl ezen része a 17. század első felében javarészt a birtokos gróf Nádasdy Ferenc (Csejte, 1623 – Bécs, 1671) miatt lutheránus vallású volt, ebben az időben számszerűleg is jóval nagyobb számban voltak itt evangélikusok, mint katolikusok. (A dunántúli főnemesek közül talán utoljára, 1643-ban az ország leggazdagabb főnemeseinek egyike Nádasdy Ferenc is áttért a katolikus hitre.) A sok kis gyülekezet rendelkezhetett haranggal, amelyeknek kézenfekvő beszerzési helye Bécs volt. A harangöntők pedig piacra, eladásra termeltek, a kész harangok közül lehetett választani. Így történhetett meg, hogy a Bécsig elküldött evangélikus hívő – eredetileg katolikusoknak szánt – püspökszentet ábrázoló harangot vett. Az évszázadok óta a kisberzsenyi evangélikus gyülekezetet szolgáló 1636-os harang ma a második legrégebbi evangélikus harang az országban. A fentiek alapján megállapítható, hogy a harang kulturális örökségünk kiemelkedő jelentőségű, pótolhatatlan eleme, mert történeti, egyháztörténeti és öntéstörténeti szempontból is jelentős alkotás, a dunántúli szórványban működő evangélikus felekezet 17-18. századi történetének egyedülálló emléke. |
|
|
|
|
|
